Nincs is jobb…
A legtöbb szülő vágya, hogy a gyermeke boldog legyen. És nagyon sok mindent megteszünk ezért. Nyilván a lehetőségeken is múlik, de elég benézni egy babakellékeket árusító boltba, hogy mennyiféle kiskád, kisszék, kiskanál, rágóka, plüss, játék, pelenkázó, hálózsák, babakocsi, matrac, bébiőr és még sorolhatnám, mi mindent kínálnak. És a szülők többnyire megveszik, mert szívük vágya, hogy a gyermekük ne szenvedjen hiányt semmiben. Ezzel azonosítják a boldogságot. Minden szükségét kielégíteni. Pedig nem ettől lesz boldog, és ezt szíve mélyén minden szülő tudja, mégis meg-megáll egy kirakat előtt… (tovább…)
Azt mondják, hogy a gender, vagyis a társadalmi nem az pusztán kulturális, társadalmi konstrukció. Vagyis azért lányosak a lányok, és azért fiúsak a fiúk, mert valakik valamikor nagyon régen kitalálták, hogy mi számít nőiesnek és mi férfiasnak és ezt nyomják le a gyerekek torkán, arra kényszerítve őket, hogy így viselkedjenek. Pedig, ha hagynák, hogy önmaguk legyenek, egészen szabadok lehetnének. Erre persze példa, hogy hát vannak lányos fiúk és fiús lányok. Ezt amolyan bizonyítékként állítják elénk, sokakat összezavarva, mert hogy honnan is tudnánk, hogy végülis ez igaz-e vagy nem.
A gyerekek nagyon szeretnek tanulni és mindenre kíváncsiak. Nagyon jó móka az ültetés. Nem is olyan bonyolult, mint az elsőre hangzik, cserébe nagyon sok mindent lehet tanulni belőle.
Nyár, strandolás, tehát szexuális nevelés. Jó lehetőség újra átvenni az alapokat: intim testrészeket eltakarjuk, és ezt lehet gyakorolni, átöltözés, fürdés, stb. Igen ám, de gyakran találkoztunk azzal, hogy 5-6 éves fiúcskákat és kislányokat a szülők úgy strandoltatták, mint a XX. században… libegett a himbilimbi… Az én gyerekeim pedig megrökönyödve ujjal mutogatták és hangosan kiabálták, hogy “Anyaaaaaa! Nééééézd!!! Nem takarja el az intim testrészeiiiiiiit! Szólsz az anyukájának, hogy tanítsa meg?” Milyen jó, hogy legalább ez már megy nekik! Hurrá! Közben ég pofám – mert miért ne égne, pedig büszkének kellene lennem rá, hogy ilyen kis ügyesek már 3 és 5 évesen a kicsik… Szóval hümm… Most eldönthetem, hogy szégyenkezek azért, hogy a gyerekeim hangosan kiabálnak és ujjal mutogatnak, és próbálom őket lecsitítani, vagy kiaknázom a lehetőséget és egy újabb leckét tanulunk. Vajon melyik legyen? 
Néhány napja megakadt a szemem pár adaton, amit nem tudok kiverni a fejemből. Egy 2021-es amerikai felmérés 14-18 évesek között azt mutatta, hogy a válaszadók 74%-a vallotta magát heteroszexuálisnak, a válaszadók negyede LMBTQ+-nak, miközben 57%-nak még nem volt szexuális kapcsolata. Hogy is van ez? Az adatok még érdekesebbek, ha mellé tesszük a 2020-ban az UCLA Williams Intézet felmérésének adatait, melyek szerint a 18–34 évesek kb. 15,9%-a LMBTQ+-ként azonosította magát az Egyesült Államokban.
Itt a nyár! Végre strand idő! Hurrá! Lehet pancsolni! Szeretném felhívni kedves szülő társak figyelmét egy fontos dologra. Nem a múlt században élünk! Tudom, ez most furán hangzik, és hogy jön ide. Nem, nem a divatról szól! Hanem arról, hogy amit lehetett a mi (mai szülők) gyermekkorunkban, azt ma már nem lehet. Illetve lehet, de nem jó ötlet, súlyos következményei lehetnek…
Amikor a 2000-es évek elején elkezdtük az ifi-táborokban meghívni a kamaszokat a tisztasági elköteleződésre, nem gondoltunk arra, hogy ez mekkorára fog nőni. Egyszerűen jó ötletnek tartottuk, hogy ne csak beszéljünk arról, hogyan lehet egy párkapcsolatot Istennek tetsző módon megélni, hanem tegyünk is valamit ez ügyben… Aztán, amikor tizensok évvel később, már a 30-hoz közel járó sráccal beszélgetve, előhúzta a farmerzsebből a nyakláncot (ilyen elköteleződés alkalmával adtunk egy jelképet a kamaszoknak), és elmondta, hogy mindig magánál tartja, és mekkora erőt ad neki, akkor éreztem, hogy hú, ez nem vicc, ebben van ERŐ!
“Bízzuk a véletlenre” – mondják sokan. Vagy ha nem is mondják, de így élnek. A felelősségvállalás kezd ismeretlen fogalom lenni. “Lesz, ahogy lesz. Eddig is megoldottuk, ezután is lesz valahogy.” Lehet így élni, és van, akinek ez így jó. Mégis van egy terület, ahol meggyőződésem, hogy ez a hozzáállás egyenlő az aknamezőn való sétálással. Vagy belelépek vagy nem. Hátha megúszom…
Naivitás azt gondolni ma, hogy meg tudjuk óvni gyermekeinket a pornográf tartalmaktól. A gyerekekre sokkal komolyabb veszélyt jelent, mint a felnőttekre nézve. A gyerekek agya ugyanis még fejletlen, egészen másképp fogják fel, amit látnak, számukra az valóság. Nehezen választják szét a valóságot a fantáziától, ráadásul nincsenek tisztában azzal sem, hogy a fantáziákat nem kell kiélni.