Sok szülő, nagyszülő, lelkipásztor és segítő látja nap mint nap, hogy a fiatalok (sőt, egyre gyakrabban a felnőttek is) szinte „hozzánőttek” a készülékükhöz. A képernyőidő már nem csupán szokás, hanem olyan erővel húz, ami mögött sokan csak gyengeséget vagy lustaságot sejtenek. Pedig a legújabb kutatások szerint ennél sokkal mélyebb, pszichológiai és idegtudományi mechanizmusok állnak a háttérben. Continue reading “Új fényben az okostelefon-függőség”
Blog
Nem vagyunk ellenségek!
Sorban állok a pénztárnál, és egy anyuka sírva meséli: “Mielőtt beköltözött a koliba még »Drága Mami voltam«, most olyanok vagyunk, mint az idegenek. A gyerekem tegnap közölte, hogy én vagyok a legtoxikusabb ember, akit ismer. Mintha kicserélték volna…”
Sajnos egyre több ilyen és ehhez hasonló történettel találkozom. Legszívesebben azt mondanám: Drágám, ez nem a te gyereked hangja, nem ő találta ki egyedül. Valaki folyamatosan Continue reading “Nem vagyunk ellenségek!”
Apa, védj meg!
Mit éreznél, ha a 16 éves gyereked egy napon a következő kérdéseket szegezné neked:
Apa, miért nem védtél meg? Amikor telefont adtál, azt mondtad, majd vigyázzak magamra. De azt nem tanítottad meg, mire kell vigyázni és hogyan vigyázzak. Hát, nem igazán ment. Szükségem lett volna rád, hogy megtaníts online közlekedni, ahogy fogtad a kezem a járdán, hogy ne szaladjak az autók elé. Nem fogtad a kezem! Hagytad, hogy elüssenek online! És még csupán észre sem vetted, hogy elütöttek, hogy szenvedek, hogy bajban vagyok! Continue reading “Apa, védj meg!”
Tudod mit csinál a pornó a lányoddal?
Apuka hív fel: „Tegnap este a 12 éves lányom odajött hozzám a konyhában, és csak ennyit kérdezett: “Apa, miért mondják a fiúk, hogy ha egy lány nem enged fojtogatni, akkor prűd és uncsi?” – Én meg ott álltam a tejfölös dobozzal a kezemben, és leesett az állam, mert rájöttem, hogy már nem holnap fogunk erről beszélni… tegnap kellett volna. És igen, pontosan tudtam, honnan szedi ezt a baromságot…”
Ma olyan témáról írok, amit sok szülő inkább elkerülne, pedig pont emiatt ilyen veszélyes a gyerekeinkre. A lányok ma már ugyanúgy találkoznak pornográfiával, mint a fiúk – sokan már 8-10 évesen. De míg a fiúknál főleg a függőség a fő probléma, a lányoknál Continue reading “Tudod mit csinál a pornó a lányoddal?”
Adventi fejkapkodó
Évről évre ugyanaz a forgatókönyv: alig gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, máris elárasztanak a teendők. Óvodai karácsonyi műsor, iskolai ünnepség, fellépés a kórussal, rohanni a betlehemes előadás próbáira, céges „csapatépítő” karácsonyi vacsora, ajándékvadászat, takarítás, sütés-főzés, csomagolás… Miközben szívünk mélyén ott a vágy: bárcsak meghitt lenne ez az időszak! Bárcsak este legalább egy órácskára leülhetnénk a gyertyafénybe, együtt imádkoznánk, olvasnánk egy rövid igét, énekelnénk egy karácsonyi éneket a gyerekekkel, vagy csak játszanánk, együtt sütnénk a mézeskalácsot, együtt nevetnénk. Mindegy, csak lassítsunk már! Bárcsak ne kellene a szokásosnál is többet rohanni és idegeskedni… Continue reading “Adventi fejkapkodó”
Amikor Gábriel becsöngetett egy 14 éves lányhoz
Tegnap este a kislányom odabújt hozzám, és sírva fakadt: “Anya, miért nem lehetne már karácsony? Elegem van az iskolából, a sötétből, mindenből.” Én megöleltem, és csak ennyit súgtam: “Tudod, Mária csak néhány évvel volt idősebb nálat, amikor egyszer csak ott állt nála egy angyal, és az egész élete felfordult.” A kislányom szeme kikerekedett, és egyszerre elhallgatott – mert hirtelen nem ő volt a világ legfáradtabb embere. Continue reading “Amikor Gábriel becsöngetett egy 14 éves lányhoz”
Nincs is jobb…
A legtöbb szülő vágya, hogy a gyermeke boldog legyen. És nagyon sok mindent megteszünk ezért. Nyilván a lehetőségeken is múlik, de elég benézni egy babakellékeket árusító boltba, hogy mennyiféle kiskád, kisszék, kiskanál, rágóka, plüss, játék, pelenkázó, hálózsák, babakocsi, matrac, bébiőr és még sorolhatnám, mi mindent kínálnak. És a szülők többnyire megveszik, mert szívük vágya, hogy a gyermekük ne szenvedjen hiányt semmiben. Ezzel azonosítják a boldogságot. Minden szükségét kielégíteni. Pedig nem ettől lesz boldog, és ezt szíve mélyén minden szülő tudja, mégis meg-megáll egy kirakat előtt… Continue reading “Nincs is jobb…”
Fiús lányok és lányos fiúk
Azt mondják, hogy a gender, vagyis a társadalmi nem az pusztán kulturális, társadalmi konstrukció. Vagyis azért lányosak a lányok, és azért fiúsak a fiúk, mert valakik valamikor nagyon régen kitalálták, hogy mi számít nőiesnek és mi férfiasnak és ezt nyomják le a gyerekek torkán, arra kényszerítve őket, hogy így viselkedjenek. Pedig, ha hagynák, hogy önmaguk legyenek, egészen szabadok lehetnének. Erre persze példa, hogy hát vannak lányos fiúk és fiús lányok. Ezt amolyan bizonyítékként állítják elénk, sokakat összezavarva, mert hogy honnan is tudnánk, hogy végülis ez igaz-e vagy nem.
Nem fogok bizonyításokba menni, ezt sokan megtették már, neves szakemberek, akik ezért el lettek lehetetlenítve szakmájukban. Azért hoztam fel ezt, mert sajnos nagyon sok szülőt elbizonytalanít. Continue reading “Fiús lányok és lányos fiúk”
Ültess magokat az ovisoddal
A gyerekek nagyon szeretnek tanulni és mindenre kíváncsiak. Nagyon jó móka az ültetés. Nem is olyan bonyolult, mint az elsőre hangzik, cserébe nagyon sok mindent lehet tanulni belőle.
Nem kell hozzá kert, de még egy terasz sem, elég egy polc az ablak közelében. Kaspót, meg egy kis földet sem nehéz beszerezni. És a mag? Hát lehet paradicsom, paprika, eper, uborka, bármi, ami gyakran előfordul az ebédlőasztalon. Sőt, még jobb, ha különböző magokat ültetünk különféle kaspókba.
Mire jó mag ültetés? Continue reading “Ültess magokat az ovisoddal”
Önmegtartóztatás: áldás vagy átok?
Ne várj! Vedd el, ami neked jár! Vagy amire vágysz! Ne fogd vissza magad! Szabad vagy! Jogod van hozzá! Most! Azonnal! – ezek mind olyan szlogenek, amikkel nap mint nap találkozunk. De nem csak mi, felnőttek, akik mondjuk, ha van egy értékrendünk, ha tudunk priorizálni, sokszor csak mosolygunk rajta, hiszen különösen szülőként gyakran szembesülünk azzal, hogy jár nekem az alvás, vágyom az alvásra, ha nem fogom vissza magam, állva alszom el, és mégsem teszem. Miért? Mert beteg a gyerek, vagy csak szeles az idő és sír, túlpörgött és nem tud elaludni, határidős feladataim vannak, reggel utazunk és még pakolni kell… Millió oka lehet (és van).
Oké, én, felnőttként, tisztába vagyok azzal, hogy ezek többnyire reklámszövegek. Mégis hatnak rám, mert érzelmeket ébresztenek bennem, és egyre frusztrál, hogy “a csudába is, miért csak másnak jár, nekem miért nem?” Időnként elrabolja a békémet, nyugtalanít, de túllépek rajta és haladok tovább.
Na de mi van a gyerekekkel? Akiknek még nem alakult ki az értékrendjük, nem tudnak különbséget tenni a pillanatnyi vágy, a távlati célok, a fontos és jelentéktelen között, akik nem tudnak várni, sőt, még azt is csak most tanulják (ha egyáltalán tanítja nekik valaki), hogy mit jelent és hogyan kell tekintettel lenni másokra?
Melyik az erősebb? A vágy vagy az akarat? Melyik előbbre való: amit én szeretnék, amit érzek, vagy amit a józan ész diktál, Isten parancsa, a szeretet? Kell-e várni? Mikor és mire? És hogyan? Lehet ezt tanulni?
Az önmegtartóztatás olyan nagy szónak tűnik és olyan elavultnak! Pedig, ha kicsit közelebbről megnézzük, átszövi a hétköznapjainkat. Vegyünk egy egyszerű példát: ha kakilni kell, két lehetőségem van. Azonnal engedek az ingernek, vagy várok vele, amíg eljutok egy wc-re. Ugye az első eset bűzlik, a második kívánatos, bár néha nehéz… Persze ezt észre sem vesszük. Bezzeg, ha 2-3 év körül gyerekünk van, akit szoktatunk le a pelenkáról, és hát gyakran előfordul, hogy még nem megy neki az önmegtartóztatás, akkor ugye akár napi szinten is találkozunk a jelenséggel és igyekszünk minél hamarabb önmegtartóztatásra tanítani a gyereket. Mert várni kell! Késleltetni kell! És lehet. Tanulható! Gyakorlás teszi a mestert!
Vajon hányan gondolunk arra nap mint nap, hogy “húúúú, de nagyon megerőltettem ma magam, nehogy besz…rjak! Milyen borzalmas dolog ez az önmegtartóztatás! Miért kell várni? Miért nem lehet, hogy azonnal ott, ahol vagyok magam alá csinálok, mint a kutyák?” Talán mert nincs nálad kakis-zacskó? Bár mondjuk az még megoldható volna. Milyen volna, ha mindenki úgy járna, hogy hordaná magánál a kakis-zacsit, aztán az utcán, ahol éppen rájön, gyorsan odacsinál, összeszedi, első kukába bedobja, és mehet is tovább… Nem? Egyszerű és nagyszerű. Minek komplikálni itt a dolgokat, fogyasztani a vizet, áramot, minek ez az egész önmegtartóztatás izé… Miért nem? Mert nem vagyunk kutyák? Na jó, akkor cica-mód: homokkal eltakarjuk… Az se jó? De miért?
És ha már ezzel ennyire ellenkezünk, akkor mi a helyzet a szex-szel? Azt miért nem lehet ugyanígy késleltetni? Miért olyan hú de nagy dolog várni! Képzeljétek el, hogy még soha senki nem halt bele abba, hogy nem elégítette ki nemi vágyait! Fordítva már nem igaz, mert elég sok betegséget össze lehet szedni, és ebbe viszont millió számra haltak meg emberek. De az önmegtartóztatásba még senki! Sőt, nagyon sokan vannak, akik a zsebükben hordják a kis kuki-zacskót, hogy bármikor rájuk jön a nemi vágy, és akad egy alkalmas lyuk, legyen náluk, utána kukába dobják és mindenki megy tovább a maga útján. Hogy ez így nem hangzik olyan jól? De miért is? Hogy is van ez?
Az önmegtartóztatás, a késleltetés olyan képességek, amelyek nem csak a kakiláskor jönnek jól, hanem az életben nagyon-nagyon sok helyzetben: amikor pl. tudom, hogy jönnek az őszi akciók, akkor gond nélkül tudok várni a kívánt cipőre, ruhaneműre, elektronikai cikkre, vagy bármire. Amikor beteg a gyerek, tudok virrasztani. Amikor fáradt a házastársam, félre tudom tenni a saját fáradtságomat és rá figyelek, átveszem a feladatát. Amikor késik a busz, hosszú a sor a kasszánál, nincs parkolóhely, stb. Hétköznap állandóan gyakoroljuk! Tanítsuk meg a gyerekeinket is rá! Magától nem megy, de tanulható. Tanítsd meg gyermekednek!
Várni lehet! Várni sokszor érdemes! Meghozza a gyümölcsét!