Mit éreznél, ha a 16 éves gyereked egy napon a következő kérdéseket szegezné neked:
Apa, miért nem védtél meg? Amikor telefont adtál, azt mondtad, majd vigyázzak magamra. De azt nem tanítottad meg, mire kell vigyázni és hogyan vigyázzak. Hát, nem igazán ment. Szükségem lett volna rád, hogy megtaníts online közlekedni, ahogy fogtad a kezem a járdán, hogy ne szaladjak az autók elé. Nem fogtad a kezem! Hagytad, hogy elüssenek online! És még csupán észre sem vetted, hogy elütöttek, hogy szenvedek, hogy bajban vagyok! Continue reading “Apa, védj meg!”
A legtöbb szülő vágya, hogy a gyermeke boldog legyen. És nagyon sok mindent megteszünk ezért. Nyilván a lehetőségeken is múlik, de elég benézni egy babakellékeket árusító boltba, hogy mennyiféle kiskád, kisszék, kiskanál, rágóka, plüss, játék, pelenkázó, hálózsák, babakocsi, matrac, bébiőr és még sorolhatnám, mi mindent kínálnak. És a szülők többnyire megveszik, mert szívük vágya, hogy a gyermekük ne szenvedjen hiányt semmiben. Ezzel azonosítják a boldogságot. Minden szükségét kielégíteni. Pedig nem ettől lesz boldog, és ezt szíve mélyén minden szülő tudja, mégis meg-megáll egy kirakat előtt… 
Ne várj! Vedd el, ami neked jár! Vagy amire vágysz! Ne fogd vissza magad! Szabad vagy! Jogod van hozzá! Most! Azonnal! – ezek mind olyan szlogenek, amikkel nap mint nap találkozunk. De nem csak mi, felnőttek, akik mondjuk, ha van egy értékrendünk, ha tudunk priorizálni, sokszor csak mosolygunk rajta, hiszen különösen szülőként gyakran szembesülünk azzal, hogy jár nekem az alvás, vágyom az alvásra, ha nem fogom vissza magam, állva alszom el, és mégsem teszem. Miért? Mert beteg a gyerek, vagy csak szeles az idő és sír, túlpörgött és nem tud elaludni, határidős feladataim vannak, reggel utazunk és még pakolni kell… Millió oka lehet (és van).
Nyár, strandolás, tehát szexuális nevelés. Jó lehetőség újra átvenni az alapokat: intim testrészeket eltakarjuk, és ezt lehet gyakorolni, átöltözés, fürdés, stb. Igen ám, de gyakran találkoztunk azzal, hogy 5-6 éves fiúcskákat és kislányokat a szülők úgy strandoltatták, mint a XX. században… libegett a himbilimbi… Az én gyerekeim pedig megrökönyödve ujjal mutogatták és hangosan kiabálták, hogy “Anyaaaaaa! Nééééézd!!! Nem takarja el az intim testrészeiiiiiiit! Szólsz az anyukájának, hogy tanítsa meg?” Milyen jó, hogy legalább ez már megy nekik! Hurrá! Közben ég pofám – mert miért ne égne, pedig büszkének kellene lennem rá, hogy ilyen kis ügyesek már 3 és 5 évesen a kicsik… Szóval hümm… Most eldönthetem, hogy szégyenkezek azért, hogy a gyerekeim hangosan kiabálnak és ujjal mutogatnak, és próbálom őket lecsitítani, vagy kiaknázom a lehetőséget és egy újabb leckét tanulunk. Vajon melyik legyen? 
Néhány napja megakadt a szemem pár adaton, amit nem tudok kiverni a fejemből. Egy 2021-es amerikai felmérés 14-18 évesek között azt mutatta, hogy a válaszadók 74%-a vallotta magát heteroszexuálisnak, a válaszadók negyede LMBTQ+-nak, miközben 57%-nak még nem volt szexuális kapcsolata. Hogy is van ez? Az adatok még érdekesebbek, ha mellé tesszük a 2020-ban az UCLA Williams Intézet felmérésének adatait, melyek szerint a 18–34 évesek kb. 15,9%-a LMBTQ+-ként azonosította magát az Egyesült Államokban.
Itt a nyár! Végre strand idő! Hurrá! Lehet pancsolni! Szeretném felhívni kedves szülő társak figyelmét egy fontos dologra. Nem a múlt században élünk! Tudom, ez most furán hangzik, és hogy jön ide. Nem, nem a divatról szól! Hanem arról, hogy amit lehetett a mi (mai szülők) gyermekkorunkban, azt ma már nem lehet. Illetve lehet, de nem jó ötlet, súlyos következményei lehetnek…
Amikor a 2000-es évek elején elkezdtük az ifi-táborokban meghívni a kamaszokat a tisztasági elköteleződésre, nem gondoltunk arra, hogy ez mekkorára fog nőni. Egyszerűen jó ötletnek tartottuk, hogy ne csak beszéljünk arról, hogyan lehet egy párkapcsolatot Istennek tetsző módon megélni, hanem tegyünk is valamit ez ügyben… Aztán, amikor tizensok évvel később, már a 30-hoz közel járó sráccal beszélgetve, előhúzta a farmerzsebből a nyakláncot (ilyen elköteleződés alkalmával adtunk egy jelképet a kamaszoknak), és elmondta, hogy mindig magánál tartja, és mekkora erőt ad neki, akkor éreztem, hogy hú, ez nem vicc, ebben van ERŐ!