-
Nincs is jobb…
A legtöbb szülő vágya, hogy a gyermeke boldog legyen. És nagyon sok mindent megteszünk ezért. Nyilván a lehetőségeken is múlik, de elég benézni egy babakellékeket árusító boltba, hogy mennyiféle kiskád, kisszék, kiskanál, rágóka, plüss, játék, pelenkázó, hálózsák, babakocsi, matrac, bébiőr és még sorolhatnám, mi mindent kínálnak. És a szülők többnyire megveszik, mert szívük vágya, hogy a gyermekük ne szenvedjen hiányt semmiben. Ezzel azonosítják a boldogságot. Minden szükségét kielégíteni. Pedig nem ettől lesz boldog, és ezt szíve mélyén minden szülő tudja, mégis meg-megáll egy kirakat előtt…
-
Add magad
Gyakran látok helikopter szülőket. Tudjátok, akik folyton a gyerekek körül köröznek, és lesik minden kívánságukat, mintha azon múlna a gyerek boldogsága, hogy a szülőtől megkapja-e azonnal és maradéktalanul azt, amit kér. Ha ezek a szülők tisztában lennének azzal, mekkora kárt tesznek, talán erőt vennének magukon, és megküzdenének a hisztikkel.
-
Feladnám…
A minap elnéztem egy barátomat, ahogy egy elromlott kütyü javításával bajlódik. Mint kiderült, már napok óta nem tudja megjavítani. Elbeszélgettünk róla, megismertem a tényeket, és elnéztem milyen ingerültséget vált ki belőle. Az fogalmazódott meg bennem, hogy én már feladnám. Nem vagyok híve annak, hogy amint elromlik valami, azonnal dobjuk ki. Igenis próbáljuk megjavítani, kerüljük el a felesleges szemetelést, pénzkidobást, tegyük meg, amit megtehetünk. De úgy gondoltam, hogy ezen a ponton szerintem már nem éri meg. Majdnem kimondtam, hogy “Miért nem veszel másikat?”, de aztán mégsem. Azon gondolkodtam, hogy attól, hogy én ezen a ponton már feladnám, neki még nem kell feladnia.
-
Felnőttbőrbe bújt gyerekek kora
Sokan beszélnek az Y-generáció és a Z-generációk problémáiról. Ezekben az előadásokban, cikkekben, tanulmányokban újra és újra a szülőket és a körülményeket hibáztatják azért, hogy a mai 20-as, 30-as éveiket élő fiatal felnőttek olyanok, amilyenek. A nyugati társadalomban egy olyan generáció lépett a felnőtt korba (bár ez is jó kérdés, hogy ki, mitől és mikortól számít felnőttnek), amely nem igazán nevezhető érzelmileg érett, felelősségteljes felnőttnek. Nem sértegetni akarok, hanem segíteni feltárni, szembenézni a valósággal!
-
Ne akarj tökéletes gyereket!
Szülőként gyakran kísért az a vágy, hogy a mi gyerekünk/gyerekeink legyenek a legjobbak. Legyenek szépek, ügyesek, kedvesek, ne legyen velük gond, lehessünk büszkék rájuk. És nagyon nagy fájdalommal éljük meg, amikor azt látjuk, hogy nem olyanok, mint ahogy mi elképzeljük. Hiába mondtuk el ezerszer ugyanazt, mintha süketek lennének.
