Naivitás

Naivitás azt gondolni ma, hogy meg tudjuk óvni gyermekeinket a pornográf tartalmaktól. A gyerekekre sokkal komolyabb veszélyt jelent, mint a felnőttekre nézve. A gyerekek agya ugyanis még fejletlen, egészen másképp fogják fel, amit látnak, számukra az valóság. Nehezen választják szét a valóságot a fantáziától, ráadásul nincsenek tisztában azzal sem, hogy a fantáziákat nem kell kiélni.

Kisfiam nagy Vitéz László rajongó (megnéztünk 3 bábjátékot), és ilyenkor hetekig azt játssza, hogy ő Vitéz László, és mindent és mindenkit püfföl. A gyerekekben összemosódik a valóság és a mese. És nem csak a mesehősöket, nagyobbak az akció hősöket utánozzák, legyen az Pókember vagy Marvel Kapitány, hanem azt is le akarják másolni, amit a pornó filmekben látnak.

A gyerekeket komolyan megzavarja a pornográf tartalom: érzelmileg felkavarja, gondolataikban összezavarja. Nem igazán tudják hova tenni. Van, akiben felébred a kíváncsiság és van, akiben az undor.

Számukra, amit látnak, az a minta. Azt gondolják, az a “tananyag”, ezzel készülnek fel a párkapcsolatra. És nem csak a kiskamaszok. Elkezdik kipróbálni, és azt nem egy kutatás kimutatta már, hogy a pornó nagyon erős, komoly lenyomatot hagy az agyra, az életre, szexuális fejlődésre.

A pornófüggőség sajnos ma már a gyerekeket is érinti. Egy 2015-ös felmérés szerint a 12-13 éves gyerekek 10 %-a érintett. Vagyis nem egyszer, kétszer eltévedt böngészés közben, hanem függő. A gyerekeket, kamaszokat hajtja a kíváncsiság és a kortárts nyomás. Egyszer valaki azt mesélte, 10 év körül lehetett, amikor egyszer barátoknál volt, és néhányan kitalálták, hogy nézzenek felnőtt tartalmat. De ő nem akart, viszont ezt kimondani nem merte, mert a félt attól, hogy kinevetik, kis hülyének nézik, cikizik. Úgyhogy ő is csatlakozott, de igyekezett úgy helyezkedni, hogy ne kelljen nézni, eltakarta a szemét, hogy ne is lássa. Más azt mesélte, hogy hasonló helyzetben bement a többiekkel, de amikor sötét lett, hogy lássák a filmet, akkor csendben kiosont, mert nem akart részt venni. Másban viszont a kíváncsiság ébred fel, egyre többet akar belőle, és minél többet néz, annál inkább nő az „étvágya”. Először csak néha rákeres, egyre többet kíván, végül már hetente, akár naponta többször, és tartalmilag is egyre durvább tartalomra vágyik, amit már látott, az kezd uncsi lenni.

Ne gondoljuk, hogy a mi gyermekeinket nem éri el. A kérdés csak az, hogy mikor. Felnőttként a mi felelősségünk, hogy segítsünk nekik, hogy válaszokat adjunk a kérdéseikre.

Íme néhány tipp:

• Először is határozzuk meg, hogy mit akarunk átadni. Milyen értékeket, információkat, viselkedési normákat.
• Dolgozzunk ki szabályokat a digitális identitás, képernyőhasználatra, használjunk szűrőket és főleg beszéljünk arról, hogy ezek miért vannak.
• Törekedjünk szeretetteljes kommunikációra: ítélkezés, vallatás, megszégyenítés helyett nyitottsággal, őszintén, elfogadással közeledjünk.
• A kezdeményezés a legnehezebb. Valahogy el kell kezdeni, mély levegő és bele a közepébe. Akár így is kezdhetjük: „Ez most lehet, hogy furán hangzik, de szeretnék veled beszélgetni erről.”
• Kérdezzünk sokat: mi érdekli, mit gondol, mit érez, barátok, határok, tervek, igyekezzünk megtudni hol tart az érettségben, tudásban, kíváncsiságban, hogy ne beszéljünk el a feje fölött, hanem arra adjunk választ, ami benne zajlik.
• Keressünk és használjunk korához illő forrásokat, gyakorlatokat. Például „Jó képek, rossz képek” c. könyvek.

Ne légy naív: ne gondold, hogy megúszhatod ezt a kényes témát. Inkább készülj fel rá!