Blog

“Sokan hullottak már el a kard élétől, de nem annyian, mint ahányan nyelv miatt mentek tönkre!” /Sirák Fia 28/ Egy tegnapi előadásomon panaszkodott az egyik résztvevő arról, milyen nehéz az, amikor valaki igazságtalanul ránk szórja a mérgét és mindenfélével alaptalanul vádol. Hát még milyen kellemetlen az, amikor valaki nem is nekünk, hanem mögöttünk szór rágalmakat és ezzel a becsületünket rombolja, a kapcsolatainkat aknázza alá. Sokszor kérdés, hogy amikor valaki azzal jön hozzánk, hogy panaszkodik egy 3. személyre vagy csak “elújságolja”, amit megtudott, akkor mi a helyes reakció. És itt nem is feltétlenül erkölcsi helyességre gondolok, hisz az magától értetődő, hanem

Veled is megesett már, hogy beszélgetsz valakivel úgy random akármiről, és egyszer csak olyat mond, amitől nálad összeáll a kép egy teljesen más dologgal kapcsolatban? Ugye volt már ilyen! És olyan, hogy valaki annyit beszél, hogy már azt sem tudod miről van szó, csak arra vágysz hagyja már abba? Remélem ilyennel még sosem találkoztál! Talán már az is előfordult, hogy valakinek nagyon akartál segíteni, valami szuper jó megoldást adni, ami egy pillanat alatt megoldja az élete minden gondját (vagy legalábbis az aktuálisat), de nem igazán sikerült. Hát igen, a szavak néha segítenek, néha zavarnak, máskor nem jön a megfelelő. De

Elég sokan keresnek fel párkapcsolatos, randizós kérdésekkel. Ma nagyon sok kapcsolat virtuálisan indul, valamilyen párkereső oldalon vagy telefonos alkalmazáson. Kialakul egy virtuális “kapcsolat”, életre kel egy kép a másikról és aztán eljön a randizás pillanata. Érthető, ha ilyenkor az ember izgatott, feszült, nem tudja hogy induljon neki. Íme néhány gyakorlati tipp az első valós randihoz: 1 Készülj kérdésekkel Minden első randi izgalmas és sokszor előfordul még a legbeszédesebbekkel is, hogy nem találják a szavakat. Ezért jó, ha előre készülsz néhány kérdéssel, a jégtöréshez, beszélgetés indításhoz. Sablonkérdéseket bárki feltehet: mivel foglalkozol, mi a hobbid, stb. De készülhetsz váratlan, humoros kérdésekkel is: “Ha

Van, aki szeret félni és van, aki nem. Furcsán hangzik? Pedig nem az! Van, aki fizet azért, hogy élvezze a félelemérzet által nyújtott élményt. Gondoljunk csak bele. Amikor lezuhanunk egy magaslatról a szervezetünkben ugyanazok a folyamatok mennek végbe, mint amikor lecsúszunk egy nagy csúszdán. Az egyiktől rettegünk, a másikat sokan keressük és fizetünk érte. A különbség abban áll, hogy míg az egyikben egy reális veszélyt, fenyegetettséget esetleg életveszélyt élünk meg, a másikban tisztában vagyunk azzal, hogy biztonságban vagyunk és nem történhet semmi baj. Mégis nem mindenki szereti az ilyen szórakozást. Ez nem egyszerűen temperamentum vagy személyiség kérdése, sokkal inkább biológia. Van

Vagyunk néhányan, akik szeretünk új dolgokat kipróbálni. Mások inkább megvárják, hogy mi kipróbáljuk, esetleg minden újtól irtóznak. Bármelyik kategóriába is tartozik valaki, az Élet mindig hoz új helyzeteket! Bármennyire is be akarunk rendezkedni, be akarjuk biztosítani magunkat, mindig lesz változás, mindig lesz váratlan szituáció, amire nem készültünk (talán nem is lehet felkészülni). Ilyenkor mi van? Hát, pazarolhatom az időt arra, hogy pánikolok (és idegesíthetek mindenkit magam körül). Vagy összeomolhatok és feladhatom, amitől nem lesz jobb, a helyzet nem változik, csak telik az idő és valami “mennyei” beavatkozásra várva tétlenül sodródok egyre mélyebbre… Esetleg méregethetem a lehetőségeket, kérhetek segítséget, tanácsot, kereshetek

Olyan sok jó idézet jön minden nap a FB-on. Meg annyi bölcsességet tudnak mondani emberek… Néha az az érzésem, hogy valami nagyon nagy gáz van. Mindenki tudja a tutit, szebbnél szebb tanácsokat és okosságokat szór, de valahogy ez a világ mégis ugyanaz marad. Talán csak engem dühít, ha kioktatnak, hogy mit-hogyan kéne tennem? A gond talán az, hogy azt mindenki tudja, hogyan “kéne”, csak a megvalósításnál csúsznak el a dolgok. Mint amikor betervezem, hogy hétvégén elmegyünk egy jót kirándulni, és arra ébredek, hogy szakad az eső vagy lázas vagyok, vagy beáztunk és nem lehet elmenni és füstbe megy minden terv.

Az ünnep mindig jó lehetőség arra, hogy megálljunk. De néha nem megy. Tudjuk, hogy most a megállás ideje van, de pörgünk tovább, és csak rohannak a gondolatok, cikáznak hol vissza, hol előre, mindenhol vagyunk csak a jelenben nem, mindenhova rohanunk, pedig most meg kéne állni. És akkor jön a “csak éljem túl” vagy “ez is lejár és túl leszünk rajta” és pöröghetünk tovább. Ha egy sebes vonatot meg akarunk állítani, előbb lassítunk. Különben csak ütközéssel lenne képes megállni, vagy kisiklana. Az életünkkel is így van: ha meg akarunk állni, előbb lassítani kell. Először csak egy kicsit, aztán lassabban és lassabban

Ma folyamatosan versenyt futottam az idővel. Talán veled is előfordult már? Azon kaptam magam, hogy ingerült vagyok, és amikor végiggondoltam mitől, arra jutottam, hogy kicsúszik az idő a kezemből. Nem tudom uralni. Próbálom, de nem tudom megállítani, lassítani, szaporítani… Azt mondják az idő pénz. Nem tudom mennyire igaz, de az biztos, hogy fordítva nem igaz. Nem lehet pénzen időt venni. Sehogy nem lehet időt venni. Egyikünk sem gazdagabb vagy szegényebb ebben a tekintetben. Mindenkinek napi 24 órája van, ezzel gazdálkodhat és nyilván arra fordítjuk, amire akarjuk… Vagy amire “kell”… Pontosabban, amire azt gondoljuk, hogy arra kell/kéne. Vagy talán még arra