-
Feladnám…
A minap elnéztem egy barátomat, ahogy egy elromlott kütyü javításával bajlódik. Mint kiderült, már napok óta nem tudja megjavítani. Elbeszélgettünk róla, megismertem a tényeket, és elnéztem milyen ingerültséget vált ki belőle. Az fogalmazódott meg bennem, hogy én már feladnám. Nem vagyok híve annak, hogy amint elromlik valami, azonnal dobjuk ki. Igenis próbáljuk megjavítani, kerüljük el a felesleges szemetelést, pénzkidobást, tegyük meg, amit megtehetünk. De úgy gondoltam, hogy ezen a ponton szerintem már nem éri meg. Majdnem kimondtam, hogy “Miért nem veszel másikat?”, de aztán mégsem. Azon gondolkodtam, hogy attól, hogy én ezen a ponton már feladnám, neki még nem kell feladnia.
-
Az Én életem, az Én döntésem
Társadalmunkban, napjainkban ez egy általánosan elfogadott (és használt) gondolatmenet: Én döntök, jogomban áll úgy dönteni, ahogy Nekem jó, hiszen az Én életemről van szó és senkinek semmi köze hozzá. Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Döntéseink ugyanis hasonlóak a tóba vetett kőhöz: egyrészt mélyre hatnak a saját életünkben, másrészt hullámokat hoznak létre, amelyek sok mindenki másra is hatnak.
-
Augusztus: pihenés vagy még több fáradtság?
Augusztus van. Az őszi nagy-menet előtti utolsó lehetőség a pihenésre. Hogyan tehetjük a szabadságot valóban pihenéssé? Különbözőek vagyunk: van, akinek az a pihenés, ha kifekszik napozni, van, akinek a biciklitúra okoz felüdülést, vagy az utazás, másnak a társaság vagy éppen ellenkezőleg: végre lehessen egyedül a gondolataival, érzéseivel. A kísértés mégis mindenkinél ott van: rövid az idő, hozzuk ki belőle a maximumot, pihenjünk, de most gyorsan. És talán azt is tapasztaltuk már, hogy a nagy szabadság után fáradtabban térünk vissza a munkába, mint ahogy elmentünk. Ennek nem kell így lennie.