A felelősség olyan dolog, amit sokan emlegetnek ma, és talán pont azért, mert igyekszünk megszabadulni tőle, áthárítani, és mégis hiányzik. Talán azért, mert leginkább azt vesszük észre, ami útban van vagy hiányzik, mint ahogy a fuldokló kapkod a levegő után.

Albert Kingnek van egy dala, amely így szól: “mindenki a mennybe akar jutni, de senki sem akar meghalni”, “mindenki akarja a tudni az okot, de sem akar kérdezni”. Mély igazságok vannak ebben a dalban. Valahogy egyre inkább így vagyunk ezzel: a világ egyre gyorsabban rohan, és semmiről nem akarunk lemaradni, miközben kapkodva próbáljuk utolérni magunkat vagy másokat, és kergetjük az álmokat abban a reményben, hogy valamikor meg fogunk pihenni. Sokan beszélnek felelősségről, de amikor vállalni kell, akkor a kifogások és nyafogások előbbre vannak, más a hibás vagy a körülmények tehetnek róla.

 Mintha a felnőttbőrbe bújt gyerekek korát élnénk: “nem én voltam”.

Egy olyan korban, ahol a teljesítmény, a tökéletesség, a kényelem hajszolása a legfőbb érték, nem csoda, hogy nehéz megállni és szembenézni azzal, hogy nem sikerül mindig úgy teljesíteni, nem vagyok tökéletes, nem tudom élvezni a kényelmet, amiről álmodok. Sokkal egyszerűbb máshova tekinteni, másban keresni a hibát, megmagyarázni vagy egyszerűen tagadni, elmenekülni. Pedig bármilyen gyorsan is futunk, az árnyékunk mindig ott van, nem tudunk megszabadulni tőle. És minél többször toljuk el magunktól, minél inkább menekülünk, annál nagyobbra nő ez az árnyék.

 Meg kéne állni és szembenézni saját sötétségünkkel!

Meggyőződésem, hogy nincs jó ember és nincs rossz ember. Az, hogy van árnyékom, nem azt jelenti, hogy baj van velem! Sőt! Értsük meg végre, hogy

 nem kell tökéletesnek lennünk! Nem kell mindig teljesítenünk!

Az élet sokkal több, mint teljesítmények sorozata. A “tökéletes” ember nem hibátlan! És az élet nem attól élhető, boldog, hogy mennyire kényelmes! Ahogy a kényelmet, pihenést igazán egy jól elvégzett fáradtságos nap után tudjuk értékelni, ugyanúgy az élethez hozzá tartozik a munka, a fáradtság, az izzadság, a gyötrelem! Az öröm és a fájdalom, a siker és a kudarc, egyaránt az élet része. Ezek együtt formálnak, hozzánk tartoznak!

Nem az a baj, hogy ösztönösen próbálunk megszabadulni a felelősségtől! Az viszont már gond, ha nem tudunk úrrá lenni ezen az ösztönös reakción, mert akkor még gyerekcipőben járunk, messze vagyunk az érettségtől, nem sikerült felnőni. És az is gond, ha miközben mi hárítunk és próbálunk tökéletesnek, hibátlannak feltűnni, észre sem vesszük, hogy nem vállalunk felelősséget, sőt mások felelősségéről beszélünk!

 Szembenézni, elfogadni, átölelni azt, aki vagyok,

amilyen vagyok, a hiányosságaimmal, gyengeségeimmel, hibáimmal együtt – ez segít egy igazán kiegyensúlyozott életet élni. Enélkül a felelősség csak egy szlogen, amit hajtogatok, és talán el is hiszem magamról, hogy én felelősségteljes ember vagyok, miközben csupán elmélet, szétdobált szavak, gyermeteg vágy marad.