Életvezetés
-
Aranyszabály
Tegyétek azt, amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek az emberek. Ez az aranyszabály. Vagyis, ha azt akarjuk, hogy kedvesek legyenek velünk, akkor előbb mi legyünk kedvesek. Ha azt akarjuk, hogy mások segítőkészek legyenek velünk szemben, akkor előbb mi legyünk segítőkészek. Ha azt akarjuk, hogy mások bátorítsanak, akkor előbb mi bátorítsunk. Furán hangzik, és talán az első reakció az lehet, hogy “miért pont én kezdjem el?” vagy “miért legyek én kedves, amikor mindenki durva és igazságtalan”. De figyeljük csak meg: hosszú távon működik! Sőt, sokszor már rövid távon is!
-
Feladnám…
A minap elnéztem egy barátomat, ahogy egy elromlott kütyü javításával bajlódik. Mint kiderült, már napok óta nem tudja megjavítani. Elbeszélgettünk róla, megismertem a tényeket, és elnéztem milyen ingerültséget vált ki belőle. Az fogalmazódott meg bennem, hogy én már feladnám. Nem vagyok híve annak, hogy amint elromlik valami, azonnal dobjuk ki. Igenis próbáljuk megjavítani, kerüljük el a felesleges szemetelést, pénzkidobást, tegyük meg, amit megtehetünk. De úgy gondoltam, hogy ezen a ponton szerintem már nem éri meg. Majdnem kimondtam, hogy “Miért nem veszel másikat?”, de aztán mégsem. Azon gondolkodtam, hogy attól, hogy én ezen a ponton már feladnám, neki még nem kell feladnia.
-
Én már mindent megtettem!
Milyen sokszor hallom ezt a mondatot! És milyen sokszor elmondtam már magam is! És komolyan is gondoltam! A legtöbb alkalommal, amikor végig gondoltam, hogy mi az, amit megtehetnék egy probléma, egy élethelyzet, egy nehézség megoldása érdekében, akkor mindig eljutottam eddig a mondatig. De, ha egy barát, ismerős, vagy bárki megkérdőjelezte, akkor egyrészt hadakoztam, bizonygattam, hogy ezt is, meg azt is, meg mindent is megtettem már, másrészt felmerült a kétely bennem, hogy vajon van még valami?
-
Száj-kontroll
Ne szólj szám, nem fáj fejem – tartja a mondás. És milyen igaz! Nagyon sok fejfájást tud okozni az, amit és ahogyan kimondunk. A legtöbb gondot nem az okozza, hogy mások mit mondanak rólunk, hanem az, hogy mi mit mondunk, és gondolunk saját magunkról. Amikor úgy ébredünk, hogy “megint fáj”, “ma se fogok a végére jutni”, “szerencsétlen vagyok”, “ezt is nekem kell megcsinálni”, vagy amikor nap közben azzal “vigasztaljuk” magunkat, hogy “nekem ez nem megy”, “rosszul nézek ki”, “rossz passzban vagyok”, “semmi se sikerül”, “biztos velem van baj”… Amikor azt kérdezik: “hogy vagy?”, és gyorsan elpanaszoljuk minden bajunkat. Amikor magunkra gondolunk, és csak a rosszat látjuk. Elmélkedés, ima közben is…
-
Felnőttbőrbe bújt gyerekek kora
Sokan beszélnek az Y-generáció és a Z-generációk problémáiról. Ezekben az előadásokban, cikkekben, tanulmányokban újra és újra a szülőket és a körülményeket hibáztatják azért, hogy a mai 20-as, 30-as éveiket élő fiatal felnőttek olyanok, amilyenek. A nyugati társadalomban egy olyan generáció lépett a felnőtt korba (bár ez is jó kérdés, hogy ki, mitől és mikortól számít felnőttnek), amely nem igazán nevezhető érzelmileg érett, felelősségteljes felnőttnek. Nem sértegetni akarok, hanem segíteni feltárni, szembenézni a valósággal!
-
Felelősségmentes élet?!
A felelősség olyan dolog, amit sokan emlegetnek ma, és talán pont azért, mert igyekszünk megszabadulni tőle, áthárítani, és mégis hiányzik. Talán azért, mert leginkább azt vesszük észre, ami útban van vagy hiányzik, mint ahogy a fuldokló kapkod a levegő után. Albert Kingnek van egy dala, amely így szól: “mindenki a mennybe akar jutni, de senki sem akar meghalni”, “mindenki akarja a tudni az okot, de sem akar kérdezni”. Mély igazságok vannak ebben a dalban. Valahogy egyre inkább így vagyunk ezzel: a világ egyre gyorsabban rohan, és semmiről nem akarunk lemaradni, miközben kapkodva próbáljuk utolérni magunkat vagy másokat, és kergetjük az álmokat abban a reményben, hogy valamikor meg fogunk pihenni.
-
Az Én életem, az Én döntésem
Társadalmunkban, napjainkban ez egy általánosan elfogadott (és használt) gondolatmenet: Én döntök, jogomban áll úgy dönteni, ahogy Nekem jó, hiszen az Én életemről van szó és senkinek semmi köze hozzá. Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Döntéseink ugyanis hasonlóak a tóba vetett kőhöz: egyrészt mélyre hatnak a saját életünkben, másrészt hullámokat hoznak létre, amelyek sok mindenki másra is hatnak.
-
Időbeosztás vagy időben osztás?
Szeptember elseje. Sok családban új időszámítás. Nem csak a menetrendek változnak ilyenkor, hanem az egész életünk, időbeosztásunk. A nyári pihenés, lakásfelújítás, gyerekfelvigyázás-szervezés és hasonló műveletek után visszatér a rend. Vagy sokaknál a rohanás, pánik, mindenhonnan-elkések és tiszta ideg vagyok időszaka? Hogyan lehetséges, hogy egyeseknek könnyen megy az átállás, míg másoknak hetekig, vagy akár egész tanévben fejfájást okoz? Lehet-e ezen változtatni?
-
Lélek-méreg
Mindenki vágyik arra, hogy boldog életet éljen, mégis előfordul, hogy a lelkünk nem örömmel és boldogsággal telik meg, hanem méreggel. Nézzünk meg néhány lélek-mérget és hogy mit kezdhetünk ezekkel, hogyan küzdhetünk ellenük.
-
Augusztus: pihenés vagy még több fáradtság?
Augusztus van. Az őszi nagy-menet előtti utolsó lehetőség a pihenésre. Hogyan tehetjük a szabadságot valóban pihenéssé? Különbözőek vagyunk: van, akinek az a pihenés, ha kifekszik napozni, van, akinek a biciklitúra okoz felüdülést, vagy az utazás, másnak a társaság vagy éppen ellenkezőleg: végre lehessen egyedül a gondolataival, érzéseivel. A kísértés mégis mindenkinél ott van: rövid az idő, hozzuk ki belőle a maximumot, pihenjünk, de most gyorsan. És talán azt is tapasztaltuk már, hogy a nagy szabadság után fáradtabban térünk vissza a munkába, mint ahogy elmentünk. Ennek nem kell így lennie.