Minden coaching folyamat a jelenlegi állapotból a kívánt állapotba való mozgás köré szerveződik. Az identitás-coaching abban segít, hogy egyre mélyebben kapcsolódjunk önmagunkhoz, hogy lényünk legmélyéből, a jelen-létből és a teljességből éljünk. Keresztények számára evidens, hogy Isten az a forrás, amelyből nap mint nap erőt meríthetünk, az iránytű, a teljesség. De ez a tudás még kevés ahhoz, hogy ezt a gyakorlatban is megéljük.

Akarva-akaratlanul is előfordul időnként, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal. Amikor 20 évesen férjhez mentem, a barátnőim mind irigykedtek, és amikor néhány évvel később az egyik barátnőm karrierje elkezdett erőteljesen felfele ívelni, akkor mind őt figyeltük, hogy de jó neki… Van, amikor úgy érezzük lemaradunk, máskor pedig a múltban elkövetett hibákon vagy szerzett sebeken siránkozunk.

Olyan sok jó idézet jön minden nap a FB-on. Meg annyi bölcsességet tudnak mondani emberek… Néha az az érzésem, hogy valami nagyon nagy gáz van. Mindenki tudja a tutit, szebbnél szebb tanácsokat és okosságokat szór, de valahogy ez a világ mégis ugyanaz marad. Talán csak engem dühít, ha kioktatnak, hogy mit-hogyan kéne tennem? A gond talán az, hogy azt mindenki tudja, hogyan “kéne”, csak a megvalósításnál csúsznak el a dolgok.

Az ünnep mindig jó lehetőség arra, hogy megálljunk. De néha nem megy. Tudjuk, hogy most a megállás ideje van, de pörgünk tovább, és csak rohannak a gondolatok, cikáznak hol vissza, hol előre, mindenhol vagyunk csak a jelenben nem, mindenhova rohanunk, pedig most meg kéne állni.

Ma folyamatosan versenyt futottam az idővel. Talán veled is előfordult már? Azon kaptam magam, hogy ingerült vagyok, és amikor végiggondoltam mitől, arra jutottam, hogy kicsúszik az idő a kezemből. Nem tudom uralni. Próbálom, de nem tudom megállítani, lassítani, szaporítani… Azt mondják az idő pénz. Nem tudom mennyire igaz, de az biztos, hogy fordítva nem igaz. Nem lehet pénzen időt venni.