Minden coaching folyamat a jelenlegi állapotból a kívánt állapotba való mozgás köré szerveződik. Az identitás-coaching abban segít, hogy egyre mélyebben kapcsolódjunk önmagunkhoz, hogy lényünk legmélyéből, a jelen-létből és a teljességből éljünk. Keresztények számára evidens, hogy Isten az a forrás, amelyből nap mint nap erőt meríthetünk, az iránytű, a teljesség. De ez a tudás még kevés ahhoz, hogy ezt a gyakorlatban is megéljük.
A felelősség olyan dolog, amit sokan emlegetnek ma, és talán pont azért, mert igyekszünk megszabadulni tőle, áthárítani, és mégis hiányzik. Talán azért, mert leginkább azt vesszük észre, ami útban van vagy hiányzik, mint ahogy a fuldokló kapkod a levegő után.
Albert Kingnek van egy dala, amely így szól: “mindenki a mennybe akar jutni, de senki sem akar meghalni”, “mindenki akarja a tudni az okot, de sem akar kérdezni”. Mély igazságok vannak ebben a dalban. Valahogy egyre inkább így vagyunk ezzel: a világ egyre gyorsabban rohan, és semmiről nem akarunk lemaradni, miközben kapkodva próbáljuk utolérni magunkat vagy másokat, és kergetjük az álmokat abban a reményben, hogy valamikor meg fogunk pihenni. (tovább…)
Társadalmunkban, napjainkban ez egy általánosan elfogadott (és használt) gondolatmenet: Én döntök, jogomban áll úgy dönteni, ahogy Nekem jó, hiszen az Én életemről van szó és senkinek semmi köze hozzá.
Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Döntéseink ugyanis hasonlóak a tóba vetett kőhöz: egyrészt mélyre hatnak a saját életünkben, másrészt hullámokat hoznak létre, amelyek sok mindenki másra is hatnak. (tovább…)
Akarva-akaratlanul is előfordul időnként, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal. Amikor 20 évesen férjhez mentem, a barátnőim mind irigykedtek, és amikor néhány évvel később az egyik barátnőm karrierje elkezdett erőteljesen felfele ívelni, akkor mind őt figyeltük, hogy de jó neki…
Van, amikor úgy érezzük lemaradunk, máskor pedig a múltban elkövetett hibákon vagy szerzett sebeken siránkozunk. (tovább…)
Sok helyen megfordultam már a Kárpát-medencében és bármerre jártam azt tapasztaltam, hogy mi magyarok hajlamosak vagyunk a panaszkodásra, búsulásra, kritizálásra. 14 más országban is jártam határainkon kívül, más népeknél, ott ennek ellenkezőjét tapasztaltam. Ez persze csak az én személyes, hosszabb-rövidebb utazásaimból, mélyebb-felszínesebb kapcsolataimból fakadó megfigyelésem, korántsem tudományosan bizonyított tény. Bennem mégis kérdéseket vet fel. Miért? Miért vagyunk mi magyarok ilyen negatívak? (tovább…)
“Sokan hullottak már el a kard élétől, de nem annyian, mint ahányan nyelv miatt mentek tönkre!” /Sirák Fia 28/
Egy tegnapi előadásomon panaszkodott az egyik résztvevő arról, milyen nehéz az, amikor valaki igazságtalanul ránk szórja a mérgét és mindenfélével alaptalanul vádol.
Hát még milyen kellemetlen az, amikor valaki nem is nekünk, hanem mögöttünk szór rágalmakat és ezzel a becsületünket rombolja, a kapcsolatainkat aknázza alá. (tovább…)
Olyan sok jó idézet jön minden nap a FB-on. Meg annyi bölcsességet tudnak mondani emberek… Néha az az érzésem, hogy valami nagyon nagy gáz van. Mindenki tudja a tutit, szebbnél szebb tanácsokat és okosságokat szór, de valahogy ez a világ mégis ugyanaz marad.
Talán csak engem dühít, ha kioktatnak, hogy mit-hogyan kéne tennem?
A gond talán az, hogy azt mindenki tudja, hogyan “kéne”, csak a megvalósításnál csúsznak el a dolgok. (tovább…)
Az ünnep mindig jó lehetőség arra, hogy megálljunk.
De néha nem megy. Tudjuk, hogy most a megállás ideje van, de pörgünk tovább, és csak rohannak a gondolatok, cikáznak hol vissza, hol előre, mindenhol vagyunk csak a jelenben nem, mindenhova rohanunk, pedig most meg kéne állni. (tovább…)
Ma folyamatosan versenyt futottam az idővel. Talán veled is előfordult már?
Azon kaptam magam, hogy ingerült vagyok, és amikor végiggondoltam mitől, arra jutottam, hogy kicsúszik az idő a kezemből. Nem tudom uralni. Próbálom, de nem tudom megállítani, lassítani, szaporítani…
Azt mondják az idő pénz. Nem tudom mennyire igaz, de az biztos, hogy fordítva nem igaz. Nem lehet pénzen időt venni. (tovább…)