Blog

A melegben is próbáljunk figyelni Nyár van, strand szezon, az ember órák hosszat kint van a strandon a tömegben, melegben. Elnézegettem a körülöttem levő kis és nagyobb gyerekes családokat. Sokszor gyönyörködtem, máskor szörnyülködtem. Néhány gondolatot osztok meg abból, amit láttam és amire érdemes odafigyelni. Sajnos sok olyan helyzettel találkoztam, amikor a gyermekhez a korától teljesen eltérő módon viszonyultak a szülők, nagyszülők, irreális elvárásokkal, mintha a gyereknek “ezt” már ebben a korban tudnia kéne, sőt mindig pontosan és tökéletesen úgy is kéne viselkednie. Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor direkt vagy indirekt módon a gyerek hiányosságait (tudás, viselkedés, képesség) túlhangsúlyozzuk,

Augusztus van. Az őszi nagy-menet előtti utolsó lehetőség a pihenésre. Hogyan tehetjük a szabadságot valóban pihenéssé? Különbözőek vagyunk: van, akinek az a pihenés, ha kifekszik napozni, van, akinek a biciklitúra okoz felüdülést, vagy az utazás, másnak a társaság vagy éppen ellenkezőleg: végre lehessen egyedül a gondolataival, érzéseivel. A kísértés mégis mindenkinél ott van: rövid az idő, hozzuk ki belőle a maximumot, pihenjünk, de most gyorsan. És talán azt is tapasztaltuk már, hogy a nagy szabadság után fáradtabban térünk vissza a munkába, mint ahogy elmentünk. Ennek nem kell így lennie. Mindnyájan tudjuk, hogy ha lemerül a mobil vagy a laptop, nem

Nem tudom előfordult-e már veled, hogy egy baráti beszélgetés után olyan kifacsartnak, üresnek érezted magad, vagy éppen negatív érzésekkel teltél el. Sajnos olyan társadalomban élünk, ahol a média folyamatosan arra ösztönöz, hogy rossz híreket, rossz dolgokat mondjunk egymásnak, panaszkodjunk, arra fókuszáljunk ami nem megy. Ez leépít, megbénít, elégedetlenséggel tölt el. Ha valaki jót mond, akkor azt gyakran dicsekvésnek vesszük, esetleg azon tűnődünk, vajon mit akar eladni, néha talán irigység vesz erőt rajtunk. Pedig a jó épít, és arra ösztönöz, hogy mi is a jóra figyeljünk, örüljünk, legyünk elégedettek, bátorítsuk, buzdítsuk egymást. A pozitív hozzáállás, beszéd tanulható Hidd el, mindenkinek jobb

A fejlesztésről már írtam egy korábbi cikkben. Van, amit nem kell erőltetni és van, amibe érdemes fektetni. A szeretetet kimutatni, éreztetni a gyermekkel nagyon fontos. Íme egy újabb bizonyíték erre. Egy friss kutatás szerint, minél többet öleled az újszülöttet, annál okosabb lesz. Ohióban végezték azt a kutatást, amely 125 újszülött és koraszülött bevonásával tesztelte, milyen hatással van a testi érintés a fejlődésre. Az eredmények egyértelműek: minél többet ölelnek egy újszülöttet, annál inkább fejlődik. Minél több testi érintésnek, ölelésnek, ringatásnak voltak kitéve a babák a szülők és a kórházi ápolók részéről, annál erősebben reagáltak rá. A kutatás eredményeiről itt olvashatsz bővebben.

NEM VAGY EGYEDÜL! – Nemzetközi kampány a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen. A gyerekek szeretnek barátkozni, ismerkedni és még nem képesek a veszélyeket felmérni. Ezért ránk, felnőttekre hárul a feladat, hogy MEGTANÍTSUK őket. Ahogy tanítjuk, hogy az úton való átkelés előtt meg kell győződniük arról, közeledik-e jármű, ill. hogy csak biztonságos, lehetőleg előre megjelölt helyen keljenek át az úton, úgy az online világ útvesztőjében is meg kell őket tanítani biztonságosan “közlekedni”. A rendőrség is felhívja a figyelmet a veszélyekre havonta megjelenő videókkal, amelyek segítséget nyújtanak a beszélgetésekhez és konkrét gyakorlati tanácsokat is tartalmaznak. Ne gondoljuk, hogy még kicsi a gyerek,

Jutalmazás vagy fegyelmezés? Hol a határ? Egészséges vagy inkább káros? Dicséret és büntetés, ezek ma már nem divatos szavak, de vajon milyen hatásai vannak a modern, “kreatív”, “hadd fejlődjön magától a gyerek” nevelési módszereknek? Ha visszanézünk úgy 100 évet a gyermeknevelés történetében (a teljesség igénye nélkül), azt látjuk, hogy a 20. század elején igen kemény erkölcsi rend uralkodott, gyerekek tömegei már 8-9 éves kortól dolgozni jártak, mondhatni nem is volt gyerekkoruk, 13 évesen már felnőttnek számítottak. Az 50-60-as években is a szigor, fegyelem, félelem jellemezte a szülő-gyermek viszonyt. Ezt követte a 70-80-es években egy fellazulás, a TV lett a főnevelő,

Tanulok, de hogyan? Az életben nagyon sok mindent meg kell tanulnunk. Talán azt is írhatnám, az egész élet egy nagy tanulás. És mindnyájan különböző módon tanulunk. Mivel nem vagyunk egyformák és az élethelyzetünk is más, ezért a tanulás módja is különböző. Ki ebből, ki abból tanul. Próbáltál már beszélgetni valakivel egy közösen megélt eseményről? Ha igen, talán feltűnt, hogy mindenki másként élte meg, és ami az egyiknek elkerülte a figyelmét, a másiknak nagyon fontos volt, vagy éppen fordítva. Az iskolában, egyetemen sok éven át azt tanuljuk, hogy tanulni a könyvekből, előadásokból kell, és persze némi gyakorlat nem árt, de lényeg,

Az önképünk alakulásához hozzátartozik, hogy más emberek tükröt tartsanak elénk. Kinek-kinek más szinten fontos az, hogy mit gondolnak, mit mondanak mások. Megpróbálhatunk úgy tenni, mintha nem is volna fontos, de egyáltalán nem biztos, hogy ez egészséges hozzáállás. Hiszen mindannyiunknak szükségünk van a befogadottság tapasztalatára, mindannyiunknak fontos, hogy tartozzunk valahova, hogy szeressenek, elfogadjanak, értékeljenek. Hol kezdődik az érzelmi függőség? Akkor van gond, amikor elkezdjük mások véleménye alapján meghatározni magunkat, amikor elkezdünk függni attól, amit mások mondanak, gondolnak, tesznek. Ezt úgy veheted észre, hogy amikor például készülsz tenni valamit, azon veszed észre magad, hogy félsz attól, vajon Félix mit fog gondolni erről,

Sok minden fontos, de nem minden szükséges Vannak, akik arra hivatkozva, hogy a gyereknek mindent meg kell adni, nem vállalnak egynél több gyermeket. Vagy esetleg kettőt, hogy mindent biztosítani tudjanak, amire szükségük van. De valóban mindent meg kell adni a gyermeknek? Nézzük csak, mi az a minden, amire gondolunk és mi az, amire valóban szüksége van? Amikor egy pár gyermeket vállal, szeretné megosztani vele örömét, szeretné, hogy boldog életet éljen. Lehetnek elképzeléseik arról, hogy milyen gyermekre vágynak (fiú, lány, élénk, csendes), de nagy beleszólásuk nincs abba, hogy végül is ki jön a világra. Nem tudják ki ő, milyen ember lesz,

Az érzelem nem valóság Ugye milyen furcsán hangzik ez a kijelentés? Pedig igaz. Gyakran hallom, hogy “nem azt érzem, amit gondolok”, vagy “sokszor nem értem, amit érzek”. Az érzés a testünk kémiai reakciója egy változó körülményre. Egyszer például egy tónál jártunk és volt egy magas szikla, ahonnan leugráltak az emberek, láthatóan veszélytelen volt és mindenki nagyon élvezte. Nagyon vonzó volt, úgyhogy eldöntöttem, kipróbálom. Amikor felértem és odaálltam, hirtelen nagy félelem vett erőt rajtam, szinte megbénított. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom összeszorult, szédültem és legszívesebben elmenekültem volna. Mögöttem elég sokan álltak, dönteni kellett: ugrok, vagy megfutamodok. Tudtam, hogy veszélytelen,