A  minap elnéztem egy barátomat, ahogy egy elromlott kütyü javításával bajlódik. Mint kiderült, már napok óta nem tudja megjavítani. Elbeszélgettünk róla, megismertem a tényeket, és elnéztem milyen ingerültséget vált ki belőle. Az fogalmazódott meg bennem, hogy én már feladnám. Nem vagyok híve annak, hogy amint elromlik valami, azonnal dobjuk ki. Igenis próbáljuk megjavítani, kerüljük el a felesleges szemetelést, pénzkidobást, tegyük meg, amit megtehetünk. De úgy gondoltam, hogy ezen a ponton szerintem már nem éri meg. Majdnem kimondtam, hogy “Miért nem veszel másikat?”, de aztán mégsem. Azon gondolkodtam, hogy attól, hogy én ezen a ponton már feladnám, neki még nem kell feladnia.

Hol van az a pont, ahol fel kell már adni?

Nyilván mindenkinél máshol. De vajon ki mondja meg, hogy melyik a helyes?

A legtöbbünkben ott van a kísértés ilyenkor, hogy próbáljuk megváltoztatni a másikat, jobb belátásra bírni. Nyilván jó szándék vezet ebben, hiszen látjuk, hogy az idegeire megy a dolog, és hogy neki is jobb lenne, ha már feladná és továbblépne. De vajon igazunk van?

Azt gondolom, hogy nem! Mindenkinek meg van a maga ideje, a maga korlátai, a maga idegei, a maga harcai, a saját mélypontjai és a saját újrakezdései. Miért is venném rá, hogy adja fel? Hátha végül meg tudja javítani. Volt már rá példa. Vagy miért is várnám el valakitől, hogy addig vigyen egy ilyen harcot, amíg én viszem? Lehet, hogy neki kevesebb türelme, kitartása van, hamarabb feladja, és továbblép, és ettől lesz boldog, ő így teljesedik ki… Miért kéne más abban a ritmusban, távban, koncepcióban éljen és cselekedjen, mint én? Azt hiszem, többet tudunk segíteni egymásnak, ha ilyen helyzetben

egyszerűen csak ott vagyunk, jelen vagyunk a másik számára,

hogy tudja, számíthat ránk, elfogadjuk, ha tovább akar menni, és azt is, ha feladja, elengedi. Elfogadjuk azt, hogy másképp csinálja, mint mi. Ezzel tudunk igazán szabadságot és erőt adni egymásnak! Nem kell egyformák legyünk, egyformán harcoljunk, egyformán kitartsunk, egyformán gondoljuk, hogy meddig kell elmenni egy szituációban. Nem kell ugyanakkor, ugyanazon a ponton váltani.

Segíthetünk egymásnak megtalálni azt a pontot, ami a sajátunk.

Ahol elértük a saját határainkat, vagy akár túlléptük a saját korlátainkat.

Ahol eljött az ideje a váltásnak vagy változásnak.

Ahol el tudunk engedni.

Ahol újra tudunk kezdeni.