Nincs is jobb…
A legtöbb szülő vágya, hogy a gyermeke boldog legyen. És nagyon sok mindent megteszünk ezért. Nyilván a lehetőségeken is múlik, de elég benézni egy babakellékeket árusító boltba, hogy mennyiféle kiskád, kisszék, kiskanál, rágóka, plüss, játék, pelenkázó, hálózsák, babakocsi, matrac, bébiőr és még sorolhatnám, mi mindent kínálnak. És a szülők többnyire megveszik, mert szívük vágya, hogy a gyermekük ne szenvedjen hiányt semmiben. Ezzel azonosítják a boldogságot. Minden szükségét kielégíteni. Pedig nem ettől lesz boldog, és ezt szíve mélyén minden szülő tudja, mégis meg-megáll egy kirakat előtt…
Nyilván, a piacgazdaság elhitette velünk, hogy ezek nélkül nem lehet boldog egy gyermek. És ha a gyermek nem boldog, akkor a szülő rossz szülő. Senki sem akar rossz szülő lenni. Csak hogy szükséglet és szükséglet között óriási a különbség.
Talán ismerős a Harlow-féle majomkísérlet. Az 1950-es és 1960-as években végezték azzal a céllal, hogy megvizsgálják, melyik szükségletükre reagálnak jobban a majomcsecsemők: az ételre vagy az érintésre. A kísérletben a csecsemők két mesterséges anyamajom közül választhattak: az egyik drótból készült, és táplálékot adott, a másik pedig puha szőrrel volt borítva, de nem adott táplálékot. A kísérlet során a csecsemőmajmok a szőrös anyamajommal töltöttek több időt, azt választották még a dehidratáció vagy az éhezés árán is. A kutatás kimutatta, hogy az érintés fontosabb szerepet játszik a kötődés kialakulásában, mint az étel. (forrás: Affectional responses in the infant monkey. (apa.org) )
A reklámok hatására nagyon nagy a kísértés, hogy félreértelmezzük azt, hogy mire van valójában szüksége a gyerekeknek az egészséges fejlődéshez. „Drótmajomanyákkal” rakjuk körbe gyerekeinket, és nem adjuk meg azt, amire igazán szükségük van. Nyilván jól ki vannak találva ezek a reklámok, hiszen szakemberek állítják össze és a cél az, hogy a szülő vásároljon. Számukra mellékes az, hogy igaz-e vagy sem, hogy ettől lesz-e boldog, csak eladni, eladni, eladni.
Emlékszem, hogy amikor a kislányunk megszületett, nézegettük, hogy vajon mire van szükségünk, és nagyon sok mindenre tudatosan nem-et mondtunk. Ma is küzdünk azzal, hogy ne kapjanak szülinapra vagy Karácsonyra 80 játékot a jószándékú barátoktól, rokonoktól, akik csak boldoggá akarják őket tenni. Inkább kiválasztunk mi egy valamit és aki akar, ahhoz hozzájárulhat. Legfeljebb sajátkezűleg készített kis apróságokat lehet hozni, pl. egy rajz, virág, karkötő, ami személyessé teszi. Igyekszünk a családban és környezetünkben meghonosítani azt a szemléletet, hogy
az ajándék TE vagy! És nem egy tárgy.
Az ohioi Toledo Egyetem munkatársai készítettek egy vizsgálatot, melynek lényege, hogy gyerekeknek 4, ill. 16 féle játékkal kellett játszaniuk fél órát. Megfigyelték, hogy ellentétben azokkal, akik sok játékból választhattak, a kevesebb játékkal játszó gyerekek sokkal kreatívabbak voltak, kétszer annyi ideig játszottak velük, és különféle felhasználási módokat találtak ki, folytatni akarták a játékot az idő leteltével is. „Ha túl sok játéka van a gyereknek, akkor automatikusan kevésbé figyel rájuk. Nem tanulja meg értékelni őket, hiszen mindig lesz helyette másik. A kevesebb játék azonban leleményessé teszi őt azáltal, hogy csak a kéznél lévő dolgokkal igyekszik megoldani a problémákat. A találékonyság pedig korlátlan lehetőségeket rejtő ajándék.” (Joshua Becker, A ClutterFree with Kids)
Akkor mégis mire van szüksége a gyermeknek az egészséges fejlődéshez? Arra, hogy a szülők megteremtsék a
szeretetteljes, biztonságos környezetet, ahol jó a gyereknek lenni,
ahol látja milyen egy igazi nő, egy igazi férfi, egy harmonikus kapcsolat. A gyereknek nem tárgyakra (drótmajmokra) van szüksége, hanem a szülők szeretetére, közelségére, figyelmére, érintésére. Arra, hogy lássa, hogy a szülei szeretik egymást. A harmonikus kapcsolat része a konfliktus, akár veszekedés és kibékülés. Fontos, hogy ezt is lássa, hiszen így tanulja meg, hogy az életben, a kapcsolatokban óhatatlanul vannak ütközések és kiengesztelődés. Hol máshol tanulhatná ezt meg, mint a biztonságot nyújtó családban? Ehhez kell, hogy az anya nő legyen (anyasága mellett is az maradjon, és még inkább kiteljesedjen női mivoltában) és kell, hogy az apa férfi legyen (ne csak apa, ne csak családfenntartó). Többek között ezzel is foglalkozunk az identitás-coachingban.
Ha tehát azt akarjuk, hogy gyermekünk egészségesen fejlődjön, akkor ne tárgyakat (játék, okoseszköz, divatos ruha, bizsu, stb) és ne is élményeket (játszóház, mozi) hajszoljunk, hanem ADJUK MAGUNKAT! A gyermek számára a legértékesebb TE vagy: a jelenléted, figyelmed, érintésed, hangod, időd. Nincs jobb, mint egy jó birkózás apával, vagy mesedélután anyával!
Legyetek együtt, nevessetek, sétáljatok, énekeljetek, játsszatok!
Nem nehéz, csak el kell kezdeni!