Tippek a párválasztáshoz

A párválasztás komoly feladat és nagyon nehéz kérdés, különösen akkor, ha valakinek nincs tapasztalata, vagy ellenkezőleg, már túl van néhány csalódáson. Ahogy telik az idő egyre sürgetőbbnek érezhetjük és egyre nagyobb lehet a nyomás, egyre több kétely merül fel: vajon nem vagyok túl válogatós? Lesz még következő versenyző? Nehogy újra elrontsam!

Első házasságom egy gyors menet volt. Kamaszkori megtérésem után volt néhány nem hívő udvarlóm, és arra jutottam, hogy inkább hívőt keresek. Alig 19 évesen belezúgtam az első keresztény srácba, akibe belebotlottam. Nagy szerelem, minden tökéletesnek tűnt, jó közösséghez tartozott. Másfél év után összeházasodtunk, 3 évig tartott a házasság. Aztán 16 (!) évig kerestem, vártam, belezúgtam, pofára estem, csalódtam, apáca akartam lenni, megint belezúgtam, megint csalódás… Összetört szívvel keresgéltem, csak telt az idő és gyűlöltem a tavaszt, mert nem reményt hozott, csak emlékeztetett a nyomorúságomra…

Közben imádkoztam, kértem, könyörögtem, követeltem, zsaroltam, kiábrándultam, elfordultam, megint kértem, fogadkoztam, könyörögtem… És persze megtettem a tőlem telhetőt: kimozdultam a komfortzónámból, randiztam, eljártam ilyen-olyan helyekre, ahol ismerkedni lehetett, feliratkoztam az összes létező párkereső oldalra és alkalmazásra, leveleztem, csetteltem…

Rengeteg cikket lehet olvasni arról, milyen fontos, hogy keresztényként keresztény társunk legyen. Én ezzel csak részben értek egyet! Fontos a hit. De ne feledjük el, hogy a hit kegyelem! Isten ajándéka! Van, aki már így nő fel és természetes neki, van akit így nevelnek, de elutasítja, van, aki felnőtt korában tér meg, és van, aki a halálos ágyán jut el a hitre, vagy ott sem. De ettől függetlenül lehet valaki jó ember, jó házastárs, szülő, becsületes ember! Ahogy nagyon sok olyan magát kereszténynek valló, imádságos és közösségbe járó embert ismerek, aki bántalmazza a családját, iszik, csal, nem megbízható, nincs jelen a családjában, döntésképtelen vagy cselekedni nem képes.

A szentírásban ezt olvassuk:

„a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent.” (1 János 4,7)

Aki szeret ismeri Istent. Még akkor is, ha nem tud róla, ha nem tartja magát kereszténynek, ha nem imádkozik… “Mert az Isten szeretet” (1 János 4,8). Azt akarom ezzel mondani, hogy fontos a hit, de ne (csak) ez legyen a mérce, ne ez legyen az elsődleges mérce! A hit, a vallásosság nem változtatja meg az ember személyiségét!

Most akkor ezt jól megaszontam 🙂 Eddig is nehéz volt, de volt legalább egy támpont a hívők számára, most ezt jól leromboltam?! Neeeem! Csak szeretném, ha tisztán látnánk:

attól, hogy valaki egy imacsoportba, hittanra, közösségbe jár, imádkozik, beszél Jézusról,

még egyáltalán nem biztos hogy hozzám való!

Érted? A párválasztásnál a nagy kérdés nem az, hogy milyen a viszonya Jézussal, hanem az, hogy hozzám való-e!

Ehhez adok néhány szempontot. Nem kimerítő, nem teljes a lista, de segítséget nyújt(hat) az ismerkedés, randizgatás fázisában:

• Nézd meg, hogy viselkedik, hogy beszél az őt éppen kiszolgáló emberekkel (pl.pincér, jegykezelő)
• Figyeld meg, hogy bánik a rászoruló, kellemetlen emberekkel, idősekkel, milyen a gyerekekkel, főleg akkor, ha nem tudja, hogy figyelik.
• Amikor észrevesz egy szükséget, hogy reagál?
• Tud-e nem-et mondani? Hogyan viszonyul ahhoz, ha neki nem-et mondanak?
• Értelmes? Képes a logikus gondolkodásra? Érvelésre?
• Lehet vele kompromisszumot kötni? Vagy mindig az kell legyen, amit ő eltervezett, amit ő akar?
• Hogyan reagál, amikor téved, hibát követ el? És hogyan viszonyul ahhoz, ha valaki más téved, hibát követ el?
• Milyen amikor mérges? – van, akit nehéz feldühíteni, jó tudni, hogy kinél hol van ez a határ (zsugoridni fog!). Ezt mindenképpen próbáld ki!
• Mennyire határozott? Döntéshelyzetben hogy viselkedik? A döntések megvalósítása hogy megy?
• Kitartó? Megharcol azért, ami fontos neki? Vagy könnyen feladja, ha akadályba ütközik?
• Hogy áll a munkához? Nem csak munkahelyre gondolok, hanem egyáltalán mindenféle munkához (házimunka, szerelés, kertészkedés, bármi).
• Mennyire figyel a te igényeidre, szükségleteidre? Tapintatos? (nők is tudnak lekezelni, megalázni, durvának lenni!)
• Tudtok beszélgetni? Egymást végig hallgatni?
• Tudtok egyet nem érteni? Veszekedni? Kibékülni? Mindig ugyanaz kezdeményez?

Ez csak néhány olyan dolog, ami előrejelzi, hogy milyenek lesznek a hétköznapok, amikor elmúlik az első fellángolás, és majd dolgozni kell a szerelem fenntartásán, mélyítésén.
Gondolom, nem mondok újdonságot azzal, hogy a párkapcsolat kezdeti szakasza, a megismerkedés, egymás felfedezése nagyon izgalmas, a lángolás sok mindent megkönnyít, de ez egy viszonylag rövid időszak. A házasságban éveken át nem ez az izgalmi állapot lesz jellemző, hanem mindenki visszatér a “normális” kerékvágásba, előkerülnek az otthonról hozott sémák, és együtt kell majd megküzdeni az élet-adta kihívásokkal, nehézségekkel. Ha nem figyelünk, nagyszerű team leszünk, de megszűnünk szerelmes párnak lenni (ahogy Gorove Laci és Kriszta szokta mondani), mert feladatok megoldására koncentrálunk, és háttérbe szorul a szerelem… Igy aztán el lehet sodródni egymás mellett/mellől.

Tehát a párválasztásnál a jellemét, viselkedését, családját, családi szokásokat, viszonyokat, sémákat megnézni fontosabb, mint az, hogy milyen érzéseket kelt benned, mennyire izgalmas az udvarlás időszaka vagy akár az, hogy mennyire vallásos.

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, keress fel bátran!

Remélem, már a fenti sorok is ihletet, segítséget nyújtottak!

Köszönöm, a figyelmed!