Nem vagyunk egyformák

Szakítás után gyakran fájdalmasan törnek fel az emlékek az elhagyott félből. Van, aki kibeszéli magából, más kisírja magát egy jó barát vállán. Van, aki evéssel, más alvással, sporttal, fizikai munkával vagy filmnézéssel igyekszik felejteni, túllépni. Miért van az, hogy egyes embereknek ez könnyen megy, legalábbis látszólag, másoknak pedig hónapok sem elegendőek, pedig ugyanazokat a módszereket próbálják bevetni?

A tudatos életmód hirdetői szerint elég a gondolatainkat más irányba fókuszálni. De van, akin ez sem segít. Talán nem tud fókuszálni? Vagy neki még ez sem megy? És akkor jönnek a még kínzóbb kérdések: miért történik ez? Miért nem tudom elfelejteni? Pedig tényleg akarom! Még ezt sem tudom jól csinálni. Ezt követi az önvád, önsanyargatás, a vállak előregörnyednek, a tartás megtörik… Hosszan folytathatnám…

Tény, hogy nem vagyunk egyformák! Van, aki könnyen veszi a dolgokat és hamar túl teszi magát egy igazán mély kapcsolaton is akár. És van, aki alig ismer meg valakit, máris kötődik hozzá és nehéz elengednie. Van, aki akarati szinten, más inkább érzelmi síkon éli meg a szakítást. És az is igaz, hogy mindenkit megvisel, akár akarja, akár nem.

A kulcs talán a kötődésben van. Mindenki másként kötődik és van, akinek nagyobb szüksége van az érzelmi stabilitásához egy partnerre (az okokat most hagyjuk), míg másnak a kötődés képessége okoz gondot.

Az egymáshoz való kötődés sok rétű. Amikor valakivel kapcsolatba kerülök, akárcsak ismerősként, valamit adok magamból neki. Azzal, hogy bemutatkozom, kezet fogunk, elmondok néhány apróságot, máris információt adtam magamról. Ahogy ő is. Ez máris összeköt. Ilyenformán, minél több időt töltök valakivel és minél több energiát fektetek a kapcsolatba, a kötődés annál erősebb. És mivel különbözőek vagyunk, mindenkinek mást és mást jelent egy-egy esemény, szó, tekintet, érintés, így más módon, más szinten, más mélységben kötődünk egymáshoz. A kapcsolatok általában egyenlőtlenek ilyen szempontból: mindkét fél másként kötődik.

Pl. ha megkérdezünk egy párt néhány héttel az első randijuk után, hogy zajlott a randi, szinte biztosra vehetjük, hogy az alaphelyzet ugyanaz lesz (helyszín, időpont, cselekmény), de attól függően, hogyan élték meg és számukra mi a fontos, mást fog kiemelni a két ember. Nyilvánvalóan a saját szempontját.

A kötődésünk is ehhez hasonlóan különbözik. És az, ahogyan ezeket a kötődéseket elengedjük, feloldjuk, ez is különböző. Úgyhogy akinek könnyen megy, az örüljön, akinek pedig nehezebben, az se essen kétségbe, mert nincs lehetetlen. Mindenre van megoldás, csak kitartóan kell keresni, esetleg lehet hozzá segítséget kérni!