Én már mindent megtettem!

Milyen sokszor hallom ezt a mondatot! És milyen sokszor elmondtam már magam is!

És komolyan is gondoltam! A legtöbb alkalommal, amikor végig gondoltam, hogy mi az, amit megtehetnék egy probléma, egy élethelyzet, egy nehézség megoldása érdekében, akkor mindig eljutottam eddig a mondatig. De, ha egy barát, ismerős, vagy bárki megkérdőjelezte, akkor egyrészt hadakoztam, bizonygattam, hogy ezt is, meg azt is, meg mindent is megtettem már, másrészt felmerült a kétely bennem, hogy vajon van még valami?

Azért veszélyes ez a mondat, mert:

1. A legtöbb esetben nem igaz. Nem azt állítom, hogy nincs megoldhatatlan helyzet. Van. De nagyon-nagyon ritka!

A legtöbb helyzet megoldható. Lehet, hogy nem azonnal, és biztosan nem azokkal a módszerekkel, amiket már kipróbáltunk és nem működtek. Ami nem működik, azt csak a bolond próbálja újra és újra.

2. Ez a mondat maga az akadály. Amikor kijelentem, hogy “Én már mindent (is) megtettem!”, akkor ez a legfőbb kifogás, hogy ne keressek más utakat-módokat. Ugyanakkor ezzel nyugtatom magam, hogy nekem már nem kell semmit tennem, hiszen “már mindent megtettem”, tehát nincs tovább. Itt meg lehet állni, nem érdemes tovább küzdeni, hiszen a “minden” után már csak a “semmi” van. Ettől fogva marad a panaszkodás és önsajnálat, hiszen TENNI már nincs mit.

Sokkal több értelme van annak, ha megkérdezem magamtól:

Én már mindent megtettem?

De tényleg MINDENT? Az biztos, hogy mindent, ami eddig eszembe jutott, mindent, amit lehetséges megoldásnak gondoltam eddig. De az még nem minden. Ez csak annyit jelent, hogy kifogytam az ötletekből, és talán kicsit (vagy nagyon?) bele is fáradtam. De még nem minden! Csak annyit kell tennem, hogy más megoldási lehetőségek után nézek. Pl. megkérdezhetek másokat, hogy ők hogyan oldották meg, milyen tapasztalataik vannak; vagy tanácsot kérhetek szakembertől; vagy utána olvashatok szakirodalomban (ha van ilyen); vagy megpróbálhatok változtatni a nézőpontomon…

Tapasztalatom szerint sokszor a megközelítéssel van gond. Sok esetben nem is az a probléma, amit annak vélek, hanem a dolgok mögé nézve egészen más kép, más alaphelyzet tárul fel.

Például, nem jön össze egy kapcsolat. Talán már a sokadik. Következtetés: “Én már mindent megtettem!” Pedig nem. Egyáltalán nem. Ez csak azt jelenti, hogy AZ a (néhány vagy sok) kapcsolat nem jött össze. De  nem jelenti azt, hogy ennek így is kell maradnia, hogy senki mással nem fog összejönni. Azt ilyenkor a legtöbben azért meg szokták kérdezni maguktól, hogy “mit rontottam el”. És “miért nem mondja meg, hogy mi a baj, hogy majd máskor erre figyeljek.” Pedig azzal nem biztos, hogy segít, hiszen lehet, hogy neki mondjuk túl beszédes voltam, viszont más meg pont ezt fogja szeretni bennem. Tehát nem biztos, hogy változ(tat)nom kell egy sikertelen kapcsolat után! Ez CSAK annyit jelent, hogy ez most nem jött össze. Pont. Lehet tovább lépni!

Mit tehetek még?

Érdemes más oldalról megközelíteni a helyzetet, új kérdéseket feltenni, új nézőpontokat keresni, amelyek új megoldási kísérletekhez vezetnek.

Lehet, hogy azért nem jön össze, mert egy bizonyos tóban halászok, és abban a tóban nincs az én halam. Máshol is próbálkozni kéne! Máshogy is próbálkozni kéne!

Lehet, hogy túlságosan el vagyok foglalva az én elvárásaimmal, pedig a hozzám való pár, a közelben van, csak nem látom az elvárások miatt. Valóban az a fontos, amit én elvárok? Tudok, szabad lenni és túllépni ezeken az elvárásokon?

Lehet, hogy túlságosan meg akarok felelni, és azon görcsölök, hogy jöjjön már össze, ezért nem tudok igazán felszabadultan önmagam lenni, és aki megismer, nem is engem ismer meg, hanem azt a képet, amit görcsösen mutatok magamról. Aztán, amikor halad a kapcsolat, lekerül a kép, és kiderül, ki vagyok. Nem érdemes! Jobb, ha görcsmentesen, szabadon, önmagam vagyok minden helyzetben.

Lehet, hogy minden nagyon jól működik, csak nem vagyok érett egy komoly kapcsolatra, bármennyire is vágyom rá. Félelem fog el, ha hosszú távra gondolok, nem merek elköteleződni, nem tudok dönteni, de ezt kimondani nem akarom, ezért más kifogásokat keresek. Talán bele kéne vágni a félelmek ellenére – ez a valódi bátorság!

Lehet, hogy félek megnyitni a szívem, mert már sokszor sebződtem, és ezért felszínesek a kapcsolataim. A szerelem fáj(hat)! De csak 6! Nem kötelező, hogy fájjon. És, csak addig fáj, amíg nem megfelelő a partner. Amikor megvan “az igazi”, akkor nem fáj, hanem szépen növekszik, érik, kiteljesedik és én magam is kiteljesedek mellette.

Lehet, hogy…

Hosszan lehetne még sorolni. De a lényeg, hogy bármilyen élethelyzettel is küzdök, akár párkapcsolat, akár munkahelyi, családon belüli betegség vagy egyéb, ne adjam fel, ne mondjam azt, hogy “én már mindent megtettem!”, helyette inkább kérdezzem meg magamtól:

Én már mindent megtettem?