Gyakran hallom kamaszoktól, hogy ilyenekre panaszkodnak: mindenki rám van szállva, sose hagynak békén, nincs kedvem semmihez, depis vagyok, utálom a tesóimat, utálom a tanárokat… végül is mindenkit. Talán te is megfigyelted már milyen kiszámíthatatlanok: egyik pillanatban az egekig lelkesedik valamiért, másnap meg már unja az egészet; hogy az a kedves gyerek, aki tegnap még segítőkész volt, ma már visszaszól és követelőzik, mindenhez negatívan viszonyul vagy flegmán hanyagol, elvárja, hogy felnőttként kezeljék, de nem képes felelősen gondolkodni, eddig beszédes volt, most meg csak hallgat és nem mond el semmit…