Az élet nem cél
Egy kedves barátomról most tudtam meg, hogy egy kisebb stroke-kal kórházba került. Jobban van, mégis elgondolkodtat: 40 éves, 2 gyermekes apuka, és lelkesen szolgálja Istent, szereti a munkáját, törekszik mindent a lehető legjobban megélni, megtenni, mindenkinek segíteni. Egy másik kedves barátom munkahelyi balesetben költözött haza a mennybe 2 hónapja, 4 gyermeket hagyva hátra. És nézem magam körül és a virtuális térben a világot: mindenhol azt szajkózzák “ha elég erősen akarod és hajtasz, meg tudod csinálni”, “a pozitív szemlélet mindenen átsegít”, “keress még több pénzt”, vagy “jót tenni jó”, “ha átadod az életed Istennek biztonságban vagy”, esetleg “élj a mának, a többi úgysem számít”, “mert megérdemlem”…Hosszan sorolhatnám a nap mint nap ránk zúduló mindenféle elméleteket. De a gyakorlatban, emberekkel beszélgetve, életüket szemlélve azt látom, hogy ez az egész nem így működik.
Nemrég beszélgettem egy hívő emberrel arról, hogy mi az életrendezés és azzal zárta le a kérdést: aki megtér, az rendben van, annak az élete is rendeződik. Csakhogy ez nem így működik. Attól, hogy valaki hisz valamiben, legyen az Isten, önmaga, a képességei, a tanulmányai, pénz, hatalom, spirituális erők, a házastársa vagy az áhított munkahely, stb. attól még az élete nem rendeződik. Fogalomzavarban vagyunk. Az egyik azt mondja egy pár hetes fáradtságra, hogy kiégés. A másik azt várja, hogy ha a jó ügyet szolgálja, akkor az élethelyzete magától megváltozik. A harmadik elveszíti a lelkesedését és otthagy mindent. A másikat a mentő viszi el, mert a szíve felmondta a szolgálatot vagy éppen a nihilizmus, mert belerokkant lelkileg álmai hajszolásába… Az sem ritka, hogy egy kudarc vagy szakítás érzelmileg őrli fel az embert…
Az a helyzet, hogy nem vagyunk egyformák: ami az egyiknek kevés, a másiknak sok. Ami működik az egyik ember helyzetében, az egyáltalán nem segít a másiknak. Csakhogy sémákban gondolkodunk. Ha azt mondja egy pozitív-gondolkodás-guru, hogy “azért nem megy, mert nem akarod eléggé” akkor kétségbeesünk, mert nem tudjuk, hogy kell jobban akarni. Ha egy pap, lelkész vagy evangelizátor azt mondja, hogy nem imádkozunk eleget, akkor azt várjuk, hogy napi 2 óra imától egy héten belül minden megoldódik. Ez nem így működik!
Célt téveszteni nem csak úgy lehet, hogy más kerül fókuszba, más irányba megyek, hanem úgy is, hogy irányban vagyok, de csak a lábam elé nézek: mi a következő feladat, mi a következő lépés, mit kell csináljak, közben magamat és a körülöttem levőket is hajtom és hajszolom a “cél” irányába. Irányban vagyunk, de mégsem jutunk el a célba, mert irányban lenni még nem elég…
Érdemes néha megállni: hallgatni a csendet, érezni az illatokat, engedni, hogy fájjon vagy éppen örülni az apróságoknak, levegőt venni, körülnézni, kapcsolódni. Saját tempó, pihenés, töltődés, egyensúly, építő kapcsolatok: ÉLET.
Az ÉLET nem cél, hanem valóság: itt és most. Nem valamikor lesz, hanem most van!
Élj úgy, hogy holnap ne vigyen el a mentő, hogy ne veszítsd el a barátaid, hogy a munkatársaid ne készüljenek ki tőled, hogy ne menj el az értékes emberek és pillanatok mellett. Élj örömmel és ne csak lelkesedéssel. Élj boldogan és ne csak céltudatosan.