Sokan beszélnek az Y-generáció és a Z-generációk problémáiról. Ezekben az előadásokban, cikkekben, tanulmányokban újra és újra a szülőket és a körülményeket hibáztatják azért, hogy a mai 20-as, 30-as éveiket élő fiatal felnőttek olyanok, amilyenek. A nyugati társadalomban egy olyan generáció lépett a felnőtt korba (bár ez is jó kérdés, hogy ki, mitől és mikortól számít felnőttnek), amely nem igazán nevezhető érzelmileg érett, felelősségteljes felnőttnek.

Nem sértegetni akarok, hanem segíteni feltárni, szembenézni a valósággal!

Miért nevezem felnőttbőrbe bújt gyerekeknek a ’80-90′-es években születetteket? (néha még a ’70-es évek végén születetteket is ide lehet sorolni) Hát azért, mert valóban gyerekesen viselkednek, reagálnak, élnek meg helyzeteket, amelyeket az objektív koruknál fogva már tudniuk kéne felnőttként kezelni. Álljon itt a felnőttbőrbe bújt gyerek néhány jellemző vonása:

 

A mának él.

Ha vannak is távlati céljai, álmai, ezek gyakran megmaradnak a vágy szintjén. Ritkán képes határozott döntéseket hozni, azokban kitartóan, nehézségek árán végigmenni, hogy a vágyait megvalósítsa. Sokkal inkább álmodozik, és bár tudja mit kéne tenni, halogatja: “ma más dolgom van, ma még élvezem vagy megoldom azt, ami ma van”.

Nem képes megküzdeni az érzelmeivel.

Minden jöhet, ami kellemes, jó, gyorsan elérhető, lehetőleg fáradtságmentes. Nem alakította ki magában azokat az alapvető készségeket, amelyek segítenek megküzdeni a magánnyal, kudarccal, szomorúsággal, fájdalommal. Ha ilyen élményekkel találkozik, összeomlik, menekül, tagad, hárít, hibáztat stb. De a küzdelem, a továbblépés csak vágy marad.

Felelősségmentes életre vágyik.

Miközben arról álmodik, hogy “megváltja a világot”, kiváló ötletei vannak és lelkesedése, energiája is lenne ezek megvalósítására, a felelősségvállalástól és a kudarctól való félelem, megbénítja. “Én kitaláltam, más valósítsa meg”. A lényeg, hogy ne rajta legyen a felelősség. Ha mégsem jönne be, akkor a kivitelező vagy a körülmények a hibásak.

Képtelen stabilan, hosszútávon kitartani.

Az “instant” megoldásokat preferálja: “egy gombnyomással oldjuk meg”. Ez gyakran lehetetlenné teszi a tartós párkapcsolatot, ezért váltogatja a munkahelyét 1-2 évente, nem tud stabilan megmaradni. Ahogy valamilyen nehézséggel, kellemetlenséggel találkozik, menekülőre fogja. “A következő majd jobb lesz.” Ez különösen is megnehezíti a fejlődést, hiszen a felnőtté váláshoz kitartó munka szükséges, de inkább váltogatja a lelkigondozót, terapeutát, csak hogy ne kelljen személyesen megküzdeni saját belső sötétségével.

Önző. Minden róla szól.

A világ körülötte forog. Mintha mindenki vele lenne elfoglalva, ha pedig nincs, akkor tesz róla, hogy figyeljenek rá. Mint egy 3 éves gyerek: inkább hisztizik és bevállal egy balhét, csak figyeljenek rá. Ha pedig nem figyelnek rá, akkor összedől a világ, érzelmi válságba kerül és ezzel nem tud megküzdeni (amint azt már láttuk).

Mindent a saját szemszögéből vizsgál. Nehezen tud más nézőpontba helyezkedni és emiatt nehezen ért meg másokat.

Kommunikációs gondjai vannak.

Mivel körülötte forog a világ, kommunikálni is csak saját magából kiindulva képes. Ha érzékeny “fajta”, akkor elvárja, hogy vele mindenki finoman bánjon és egy keményebb szót, (akár igazságos) helyreigazítást már világméretű igazságtalanságnak él meg – amivel persze nem tud megküzdeni. Ha “keményebb fajta”, aki “kimondja, amit gondol és nem kertel”, akkor azon akad ki, hogy mások miért nem egyenesek, ill. miért sértődnek meg a mimózalelkűek az igazságtól, amit ugyebár ő birtokol.

Elképzelt valóságban él 

Ez a kedvencem! Meg van győződve róla, hogy az, amit ő gondol magáról (hogy ő milyen érett és felelősségteljes, megbízható és stabil felnőtt) vagy másról, a világról, stb. az a realitás, az valóban igaz. Miközben kritikus másokkal, és észreveszi, hogy azok milyen éretlenek és “hogy gondolkodhatnak így ebben korban”, saját magával szemben álomvilágot táplál. Ő még mindig az a “herceg” vagy “hercegnő” aki 5 évesen volt, vagy az a kamasz, aki mindenről tudja a tutit, akinek zseniális ötletei vannak és bármire képes. Csak éppen “most nincs kedve hozzá”.

Hosszan sorolhatnám még a felnőttbőrben élő gyermek jellemzőit. Ez a felsorolás nem vádlás akar lenni, hanem tükör. Aki elég bátor hozzá, nézzen bele és legyen őszinte magával! Ha 2-3 dolgot felismersz magadban, akkor talán segítségre van szükséged!

Pedig gyereknek lenni és gyereknek maradni felnőttként jó!

Jó dolog tudni belefeledkezni abba, amivel éppen el vagyok foglalva, anélkül, hogy a figyelmem 100 felé sodródna!

Jó dolog tudni szívből sírni és hahotázva nevetni!

Jó dolog felszabadultan megélni egyszerű dolgokat!

Jó dolog összeveszni és kibékülni! Nézted már mennyit veszekednek és mégis milyen jó barátok tudnak maradni a gyerekek?

Jó dolog bízni! Olyan igazi, gyermek szívvel…

Ezekben érdemes megmaradni (vagy inkább újra megtanulni) gyermeknek lenni. Az előzőekben pedig érdemes felnőni!