Önmegtartóztatás: áldás vagy átok?

Ne várj! Vedd el, ami neked jár! Vagy amire vágysz! Ne fogd vissza magad! Szabad vagy! Jogod van hozzá! Most! Azonnal! – ezek mind olyan szlogenek, amikkel nap mint nap találkozunk. De nem csak mi, felnőttek, akik mondjuk, ha van egy értékrendünk, ha tudunk priorizálni, sokszor csak mosolygunk rajta, hiszen különösen szülőként gyakran szembesülünk azzal, hogy jár nekem az alvás, vágyom az alvásra, ha nem fogom vissza magam, állva alszom el, és mégsem teszem. Miért? Mert beteg a gyerek, vagy csak szeles az idő és sír, túlpörgött és nem tud elaludni, határidős feladataim vannak, reggel utazunk és még pakolni kell… Millió oka lehet (és van).

Oké, én, felnőttként, tisztába vagyok azzal, hogy ezek többnyire reklámszövegek. Mégis hatnak rám, mert érzelmeket ébresztenek bennem, és egyre frusztrál, hogy “a csudába is, miért csak másnak jár, nekem miért nem?” Időnként elrabolja a békémet, nyugtalanít, de túllépek rajta és haladok tovább.

Na de mi van a gyerekekkel? Akiknek még nem alakult ki az értékrendjük, nem tudnak különbséget tenni a pillanatnyi vágy, a távlati célok, a fontos és jelentéktelen között, akik nem tudnak várni, sőt, még azt is csak most tanulják (ha egyáltalán tanítja nekik valaki), hogy mit jelent és hogyan kell tekintettel lenni másokra?

Melyik az erősebb? A vágy vagy az akarat? Melyik előbbre való: amit én szeretnék, amit érzek, vagy amit a józan ész diktál, Isten parancsa, a szeretet? Kell-e várni? Mikor és mire? És hogyan? Lehet ezt tanulni?

Az önmegtartóztatás olyan nagy szónak tűnik és olyan elavultnak! Pedig, ha kicsit közelebbről megnézzük, átszövi a hétköznapjainkat. Vegyünk egy egyszerű példát: ha kakilni kell, két lehetőségem van. Azonnal engedek az ingernek, vagy várok vele, amíg eljutok egy wc-re. Ugye az első eset bűzlik, a második kívánatos, bár néha nehéz… Persze ezt észre sem vesszük. Bezzeg, ha 2-3 év körül gyerekünk van, akit szoktatunk le a pelenkáról, és hát gyakran előfordul, hogy még nem megy neki az önmegtartóztatás, akkor ugye akár napi szinten is találkozunk a jelenséggel és igyekszünk minél hamarabb önmegtartóztatásra tanítani a gyereket. Mert várni kell! Késleltetni kell! És lehet. Tanulható! Gyakorlás teszi a mestert!

Vajon hányan gondolunk arra nap  mint nap, hogy “húúúú, de nagyon megerőltettem ma magam, nehogy besz…rjak! Milyen borzalmas dolog ez az önmegtartóztatás! Miért kell várni? Miért nem lehet, hogy azonnal ott, ahol vagyok magam alá csinálok, mint a kutyák?” Talán mert nincs nálad kakis-zacskó? Bár mondjuk az még megoldható volna. Milyen volna, ha mindenki úgy járna, hogy hordaná magánál a kakis-zacsit, aztán az utcán, ahol éppen rájön, gyorsan odacsinál, összeszedi, első kukába bedobja, és mehet is tovább… Nem? Egyszerű és nagyszerű. Minek komplikálni itt a dolgokat, fogyasztani a vizet, áramot, minek ez az egész önmegtartóztatás izé… Miért nem? Mert nem vagyunk kutyák? Na jó, akkor cica-mód: homokkal eltakarjuk… Az se jó? De miért?

És ha már ezzel ennyire ellenkezünk, akkor mi a helyzet a szex-szel? Azt miért nem lehet ugyanígy késleltetni? Miért olyan hú de nagy dolog várni! Képzeljétek el, hogy még soha senki nem halt bele abba, hogy nem elégítette ki nemi vágyait! Fordítva már nem igaz, mert elég sok betegséget össze lehet szedni, és ebbe viszont millió számra haltak meg emberek. De az önmegtartóztatásba még senki! Sőt, nagyon sokan vannak, akik a zsebükben hordják a kis kuki-zacskót, hogy bármikor rájuk jön a nemi vágy, és akad egy alkalmas lyuk, legyen náluk, utána kukába dobják és mindenki megy tovább a maga útján. Hogy ez így nem hangzik olyan jól? De miért is? Hogy is van ez?

Az önmegtartóztatás, a késleltetés olyan képességek, amelyek nem csak a kakiláskor jönnek jól, hanem az életben nagyon-nagyon sok helyzetben: amikor pl. tudom, hogy jönnek az őszi akciók, akkor gond nélkül tudok várni a kívánt cipőre, ruhaneműre, elektronikai cikkre, vagy bármire. Amikor beteg a gyerek, tudok virrasztani. Amikor fáradt a házastársam, félre tudom tenni a saját fáradtságomat és rá figyelek, átveszem a feladatát. Amikor késik a busz, hosszú a sor a kasszánál, nincs parkolóhely, stb. Hétköznap állandóan gyakoroljuk! Tanítsuk meg a gyerekeinket is rá! Magától nem megy, de tanulható. Tanítsd meg gyermekednek!

Várni lehet! Várni sokszor érdemes! Meghozza a gyümölcsét!