Évről évre ugyanaz a forgatókönyv: alig gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, máris elárasztanak a teendők. Óvodai karácsonyi műsor, iskolai ünnepség, fellépés a kórussal, rohanni a betlehemes előadás próbáira, céges „csapatépítő” karácsonyi vacsora, ajándékvadászat, takarítás, sütés-főzés, csomagolás… Miközben szívünk mélyén ott a vágy: bárcsak meghitt lenne ez az időszak! Bárcsak este legalább egy órácskára leülhetnénk a gyertyafénybe, együtt imádkoznánk, olvasnánk egy rövid igét, énekelnénk egy karácsonyi éneket a gyerekekkel, vagy csak játszanánk, együtt sütnénk a mézeskalácsot, együtt nevetnénk. Mindegy, csak lassítsunk már! Bárcsak ne kellene a szokásosnál is többet rohanni és idegeskedni…
Lehetetlen? Nem. Nem az.
Csak meg kell állnunk egy pillanatra: tegyünk fel magunknak három nagyon kellemetlen, de felszabadító kérdést:
- Kinek akarok megfelelni valójában? A kollégáknak, akik elvárják, hogy ott legyek a céges bulin? Az osztályfőnöknek, aki szerint „mindenki” visz be házi készítésű linzert? Vagy a Jóistennek, aki azt mondja: „Csak egy valami szükséges” (Lk 10,42)?
- Mi az, ami igazán számít öt év múlva? Hogy tökéletes volt-e a karácsonyi dekoráció az Instagramon, vagy hogy a gyerekeim érezték-e, hogy apáékkal jó együtt lenni, és hogy Jézus fontosabb minden másnál?
- Mi idegesít legjobban? Ha őszinték vagyunk, legtöbbször nem a sok program, hanem az, hogy nem mi irányítjuk az időnket, hanem hagyjuk, hogy mások elvigyék.
Nem kellene, hogy az advent teljesítményversennyé váljon. Az advent várakozás, nem rohanás. Jézusra várunk, nem tökéletes karácsonyra. Várás, nem elvárás. Pedig hát sok az elvárás, de vajon melyiknek kell eleget tenni?
Néhány gyakorlati tipp segíthet kicsit csökkenteni a fejkapkodást:
„Nem-listát” készítünk.
Gondoljuk végig mik a prioritásaink, mi az, ami valóban fontos ebben az időszakban, és mi nem. Gyakorolhatjuk azt, hogy nemet mondunk, pl. a céges karácsonyi bulira, a harmadik fajta süteményre, a vásárolt, drága ajándékra, a sokadik szereplésre. Helyette igyekezzünk esténként legalább kicsit együtt lenni, egymásra figyelni, tea/forró csoki, adventi gyertya, Biblia. Ennyi. A föld tovább forog, a cég nem dől össze, ha félreteszem, és helyette a családdal foglalkozom!
Esti kikapcsolás.
Amikor hazaérünk, senki nem kapcsolja be a tévét, telefont, laptopot, vagy megegyezünk abban, hogy 7 után minden internetes eszközt kikapcsolunk, nem fogadunk/nézünk hívásokat, üzeneteket, közösségi médiát, nem játszunk képernyős játékot. Este már „csak mi” vagyunk, senki más nem számít. Törekedjünk a tekintetünket a képernyőről egymásra fordítani, egymás szemébe nézni, beszélgetni a napunkról, megölelni egymást, elmondani egy rövid imát vagy csak csendben lenni, halk zenét hallgatni. A gyerekek is szeretik, mert érzik: most ők a legfontosabbak. Fektetésig (vacsora utánig) a gyerekekkel, utána egymással foglalkozhatunk 😉
Szent este
Kijelölünk (legalább) egy „szent estét” hetente, amikor a várakozásra fókuszálunk. Minél közelebb a karácsony, annál inkább. Mit is várunk? Jézus születését. Hát akkor olvassuk el együtt az ezt megelőző eseményeket (Lk 1-2 fejezetek, Mt 1-2 fejezetek, Iz 9.11.42-43). Készítsük szívünket Jézus fogadására, és elménkkel is hangolódjunk rá: nem a külsőségekről, szokásokról szól, hanem Jézus szülinapjáról.
Az advent hátralevő részében hadd legyen kevesebb rohanás, elvárás és több csend, valódi várakozás. Kevesebb megfelelés és több meghajlás a jászol előtt. Mert a karácsony akkor lesz igazán szép, ha a szívünkben már december elején készülünk a Béke Fejedelmének érkezésére.
Áldott, békés várakozást kívánok mindannyiunknak!